Tények és értékek: Jordan Peterson nagyon mély üregbe nyúlt
Egy rövid gondolatot hadd osszak még meg Jordan Peterson budapesti előadásával kapcsolatban. Jordan Petersont többek közt azért érezzük ösztönösen is relevánsnak, mert a modernitás egyik legfontosabb, kimondatlan előfeltevését kérdőjelezi meg: azt, amit Lesslie Newbigin a tények és értékek közötti szakadéknak nevez. A modernitás elválasztotta a tényeket az értékektől, és a tényeket objektív, az értékeket viszont szubjektív dolgoknak tekintette. A tudományvallás, a szekularizmus, a nihilizmus és a modernitás számos további ficama jelentős részben ebből a megkülönböztetésből sarjadt ki. A modernitásból leágazó posztmodernitás is csak annyiban módosított az előfeltevésen, hogy a tényeket a szubjektív világba helyezte át, az értékek mellé. Jordan Peterson azonban régóta azt kapisgálja, hogy nincsenek tények értékek nélkül, az értékek valamilyen módon inherens részei a tényeknek, a világot a Logosz rendezi, akármi (vagy akárki) is az.
Hiperkegyelem és hiperfegyelem
A Tűzfal podcast tizennegyedik részében arra keressük a választ, hogy a keresztény közösségekben miért leng ki az inga egyszer a kegyelem, máskor a fegyelem hangsúlyozása felé. Közben a kegyelem működését is megbeszéljük, és kikötünk végül a keresztnél. Az epizódot az előző részekkel együtt megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, kedveljétek, osszátok, és iratkozzatok fel, hogy elsőként értesüljetek az új epizódokról!
A posztkeresztény megéléstörténetek megéléséről
Amikor egy számunkra kényelmetlen, vagy a sajátunkétól radikálisan különböző megéléstörténetet hallgatunk, mondjuk egy posztkeresztény anti-bizonyságtételt arról, hogy valaki hogyan traumatizálódott egy evangéliumi gyülekezetben és hagyta hátra a hitét, könnyű befognunk a füleinket, mintha az illető megélése eleve nem is létezhetne. Valamiféle önvédelmi stratégiára szükség lehet, mindjárt elmondom, miért, de ha felelősséget érzünk a másikért, nem zárkózhatunk el a szívétől és attól, amit el akar nekünk mondani magáról. Persze ez sokkal nehezebb, ha támadónak, igaztalannak vagy igazságtalannak éljük meg a közlést, de fontos visszajelzések is lehetnek számunkra abban, amit hallunk. Ha végiggondoljuk, megfontoljuk, jobbá, bölcsebbé válhatunk, kijavíthatunk hibákat, megtérhetünk rossz viszonyulásokból, de paradox módon végül akár mélyebb meggyőződésre is juthatunk azokban, amiket hiszünk.
Tim Keller (1950-2023)
Szavakban elmondhatatlan, hogy mekkora űrt hagy maga után Timothy Keller, aki tegnap e világból átment a mennyei dicsőségbe. Egyszer hallottam őt élőben, amikor 2009-ben vagy 2010-ben a St. Louis-i Covenant Seminary-re látogatott, ahol akkor épp exegetikai teológiát tanultam. A New York-i presbiteriánus lelkész pont olyan volt, amilyen a felvételeken is: közvetlen, mély, érdekfeszítő, inspiráló. Természetesen a cipzáros pulcsijára húzott zakóban. Nagyon sokáig tudtam volna hallgatni, ahogy lassan, megfontoltan, időnként hangosan morfondírozva, de végül mindig a lényeget megragadva válaszolt a kérdéseinkre. Biblikus volt és releváns.
Olyan egyházban hiszek…
Olyan egyházban hiszek, amelynek fundamentuma Péter és a többi apostol Krisztusról szóló tanúsága, de élő kövekből épül ma is szent templommá. Olyan egyházban hiszek, amely kétezer évnyi keresztény tradícióban gyökerezik, de a Szentírás fényében kritizálja is a hagyományt, ráismer önmagára a megörökölt szimbólumokban, de nem foglya azoknak, hálás az elődökért, de a jövőbe néz, nem szektás, de letisztultan egyszerű, nem töri szét az ólomüvegeket, viszont ablakokat nyit a világra, tiszteli a teológiai örökséget, de hisz a Biblia érthetőségében, hallgat az egyház régi doktoraira, de az...
Hogyan lett egy történész az evangéliumi mozgalom kritikusából evangéliumi kereszténnyé?
A minap végignéztem egy angol nyelvű interjút, ami annyira feldobott, hogy eldöntöttem, írok róla egy rövid beszámolót. Ez az interjú különösen érdekes lehet azoknak, akik az elmúlt évtizedben inkább csak olyan történetekkel találkoztak, amikor evangéliumi keresztények hátat fordítottak az evangéliumi hitnek és visszafelé kezdtek nyilazni, interjúkban, könyvekben, tanulmányokban, doktori disszertációkban becsmérelve gyökereiket, általában valamiféle buta, ellenszenves, korlátolt, az egyént traumatizáló fundamentalizmusként jellemezve a kereszténységnek ezt a formáját. Én is látom az evangéliumi kereszténység sok fogyatékosságát, de ezek az anti-bizonyságtételek gyakran többet elárulnak az alanyaikról, mint a tárgyaikról, és a méltánytalan ítélet rossz szájízét hagyják a hozzám hasonló olvasókban. Éppen ezért üdítő viszont olyan ellenpéldákkal találkozni, mint ebben az interjúban.
Revolúció
de miért, miért ismétli magát a történelem, egészséges gallyak mért hajtanak betegeket? vagy maguk az ágak férgesek? mint régi bútorban, láthatatlan szú eszi a gyantás ereket? a hit nem győzhetne ikerpárja felett? miért a hitetlenség hoz győzelmeket, miért nem szégyenül meg az, aki nevet, és az anya kiszáradt szeméről mért nem törlik le az elfeledett könnyeket? nem fordulhat egyet a családi kör, nem szülhetne üdvtörténetet? miért mondhatja a vicsorgó fejedelem, hogy mind megnyerte a fontos küzdelmeket? miért kacag és miért tombol a vén gyilkos, miért az övé a kör, és miért övé a történelem?...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK