Tűzfal néven új podcast indul!
Tűzfal néven új podcastet indítottunk Bolyki Laci barátommal. Kereszténységről és kultúráról fogunk rendszeresen beszélgetni. Laci zenész, lelkigondozó, én teológus vagyok és esszéíró, de mindketten igehirdetőként is szolgálunk a gyülekezeteinkben, és időnként könyveket is írunk. A Tűzfal podcastünkben hívőknek szeretnénk segíteni a világ megértésében, nem hívőknek pedig a keresztény hit megértésében. Közben mi magunk is folyamatosan tanulunk. Azt tervezzük, hogy havonta két epizóddal jövünk ki. Az első rögtön egy izgalmas téma: Salemi boszorkányok. Arthur Miller drámája egy valós esetet dolgoz fel a puritán Új-Anglia történetéből, amit egy remek szereposztású, katartikus filmre is adaptáltak, mi pedig elsősorban ezt a filmet és a történet tanulságait beszéljük át. Az epizódban szó lesz Istenről, ördögökről, romantikáról, valamint a kereszténység társadalmi szerepéről is. Hallgassátok meg a Spotify-on vagy nézzétek meg a Tűzfal YouTube csatornáján!
A kis dolgok a nagy dolgok
Van egy angol nyelvű felirat a nappalinkban, amely magyarul így szól: Élvezd a kis dolgokat az életben, mert egy nap rájössz, azok voltak a nagy dolgok. Gyakran eszembe jut ez a mondat, amikor a napi rutinhoz tartozó tevékenységeimet csupán a valódi feladatokhoz vezető ösvény szürke állomásainak látnám, vagy az apró-cseprő ügyek szakadatlan ismétlődése miatt azt a bosszúságot érezném, mint amikor egy svéd bútorboltban lehetetlenül hosszú labirintuson át kell eljutnom az egyetlen megvásárolni kívánt tárgyig. A felirat emlékeztet, hogy a nagy dolog éppen az, amikor egy kis problémát megoldok, egy rutinfeladatot elvégzek, egy apró bántást szelíden fogadok, egy jelentéktelen pillanatot megragadok. A nagy dolog az, amikor megiszom a reggeli teámat és közben váltok pár szót a feleségemmel, vagy kiülök a teraszra és figyelem az égen cikázó fecskéket, a felettük lomhán úszó felhőket, vagy a munkásokat, akik épp a füvet készülnek lenyírni. Az a nagy dolog, ha ilyenkor feltűnik, hogy a parkban ültettek egy fát, kivágtak egy bokrot, vagy megjavították a hintát. Vagy ha észreveszem a kutyáját sétáltató tagba szakadt szomszédot, és mosolyt csal az arcomra a felismerés, hogy a kutya mégsem mindig a gazdájára hasonlít (a szomszéd ugyanis már csak akkor üthetne el jobban a háziállatától, ha egy aranyhörcsögöt sétáltatna). Az a nagy dolog, ha ilyenkor szeretettel gondolok rá.
Nobel-díjas tudósok az értelmes tervezettség mellett
Kevés olyan kérdés van, amely hevesebb vitákat generálna a tudomány világában, mint az értelmes tervezettség hipotézise. A kérdés megválaszolásának világnézeti következményeit tekintve ez nem is meglepő. Az viszont sokaknak meglepő lehet, hogy hány Nobel-díjjal kitüntetett tudós áll ki valamilyen formában amellett, hogy a tudomány a világ értelmes tervezettsége felé mutat, és hogy ezt a tudós tudósként is kimondhatja. Az alábbi lista huszonegy (plusz egy) Nobel-díjas tudós megnyilatkozásaiból szemezget – a teljesség igénye nélkül. Vannak ezek között olyanok, akik egyszerűen az univerzum vagy az élővilág teleologikus, szándék-vezérelt tervezettségéről beszélnek, mint amit a természet vizsgálata a tudós előtt feltár, és vannak olyanok is, akik kifejezetten az elmúlt évtizedekben felerősödött (és harcosabb darwinisták által gyakran áltudománynak bélyegzett) ID (Intelligent Design) elmélet érveinek tudományossága mellé is odaállnak, hiszen az ID éppen ezeket az intelligens okokat kutatja, összegzi és demonstrálja a természetben. Érdemes végigolvasni az egész listát, izgalmas nevekkel találkozunk benne.
A tudomány szenvedélyei – válasz Sitku Tibornak
Sitku Tibor (Sytka) A színfalak mögötti Intelligens Tervezés című válaszcikkében (Az ID nem „kreacionizmus”, miért mondják sokan mégis annak? c. posztomra reagált) a feltételezett vallásos motivációt kéri számon az értelmes tervezettség (ID) paradigmán. Érdekes módon ezzel éppen azt a hibát követi el, amit a cikkemben szóvá tettem: összekeveri a tudós motivációját a tudományos kutatással. Ha a tudományos kutatás kritériuma a megfelelő világnézeti motiváció (vagy annak hiánya) lenne, ezer és ezer módon diszkvalifikálhatnánk tudományos projekteket, ahelyett, hogy magára a tudományra és az érvekre figyelnénk. Ha megnézzük, hogy többek közt mi motiválta mondjuk Darwint (személyes tragédiák miatt az istenhite megrendülése), mi motiválja Dawkinst (lehessen intellektuálisan megelégedett ateista), vagy mi motiválta Keplert, Newtont, Faradayt, Pasteurt, Maxwellt és Planckot (a teremtésben Isten gondolatainak felfedezése), ugye, a motiváció alapján nem is olyan egyértelmű, hogy akkor most ki végez valódi tudományos kutatást. Pontosabban teljesen egyértelmű: mindegyikük. Mert a motiváció egy dolog, a kutatás egy másik.
A laza és érzelgős teológia laza és érzelgős művészeti formákat terem
Dorothy L. Sayers a huszadik századi brit irodalom egyik kiemelkedő alakja volt, és egyben keresztény is. Írt krimiket, színdarabokat, verseket és esszéket, valamint angolra fordította Dante Isteni színjátékát. Detektívtörténetei főhőse Lord Peter Wimsey, akinek alakja kevésbé ismert, mint Poirot-é, de vele és Chesterton Brown páterével együtt szokták emlegetni. Sayers drámáit a mai napig játsszák, és esszéi sem merültek feledésbe. Éppen ennek fényében számomra különösen érdekes, ahogy a hit és az irodalom összefüggéseit látja. Aki királynak született (Encián Kiadó, 2014) c. hangjátékai bevezetőjében többek között a teológia és a drámaköltészet közötti kapcsolatról ír, és két fontos elvet fogalmaz meg:
Teológiai gyógymasszázs
A számítógépes ülőmunka miatt időnként bemerevednek a hátizmaim. Ilyenkor néha makacs izomcsomók is kialakulnak a hátam közepén, általában a jobb lapockám alatt, ezeket pedig csak alapos gyógymasszázs tudja kioldani. Legtöbbször nem is elég ehhez egy alkalom. Egyszer olyan betokosodott izomköteggel birkózott a hátamon a gyógymasszőr, hogy még ő is azt mondta, ilyennel korábban nem találkozott, és azt is megérti, ha a következő kéznyomásnál kiabálok a fájdalomtól. Felszabadított, hogy a földön fekvő birkózók csapkodó mozdulatával jelezzem, ha azonnal hagyja abba. És valóban: a könnyem is kicsordult, úgy fájt, de inkább vállaltam ezt, mint még egy hét szenvedést az izomcsomókkal.
Mi van akkor, ha abortuszom volt, és nem azért, mert az életem került veszélybe?
Talán azok közé tartozol, akik az abortuszról szóló vitákat hallva megsebezve érzik magukat, talán az én facebook posztjaim is felkavartak, és mint egy mélyből feljövő fenevad kínoz a kérdés: mi van akkor, ha abortuszom volt, és nem azért, mert az életem veszélyben forgott? Talán azt is pontosan érted már, hogy mi történt azon a borzalmas napon, de képtelen vagy a vádlás alól kijönni. Nem tudsz tükörbe nézni, nem tudod néven nevezni a dolgot, de nem akarod a tükröt sem összetörni, “pro-choice” aktivistává válni, vagy abortuszról szóló posztok alá keserűen kommentelgetni, vagy egyszerűen valahova úgy elrejteni az emléket, mintha meg sem történt volna. Ilyenkor mi van, Ádám?
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK