Sok keresztény a pogány magyarok szokása szerint fordítva ül a lovon és hátrafelé nyilaz. Abból a helyes állításból, hogy a keresztények ne legyenek világiasak („ne igazodjatok a világhoz”), azt a következtetést vonják le, hogy akkor a világ viszont lehet világias, sőt, a világnak világiasnak kell lennie, valójában ez a dolga, a nevében is ott van, hogy világ. Nem, nem arra gondolok, hogy meghagyják az államnak az Istentől rendelt sajátos szerepet, a félelmet, az adókivetést, a kardot, nem is a kuyperi értelemben vett szféra-szuverenitásra gondolok, amely elismeri a család, az állam és az egyház egymástól eltérő küldetéseit Isten valóságában (és hogy ez a szuverenitás mindhárom esetben elengedhetetlen), hanem éppen arra, hogy a világot ezektől a szempontoktól elválasztva értelmezik. Ezek a keresztények ahelyett, hogy a világ számára közvetítenék az Úr Krisztus parancsát, hogy tegye le a fegyvert („elközelített az Isten uralma, térjetek meg”), az egyház felé közvetítik a világ parancsát, hogy vonuljon félre Krisztus követeléseivel és privatizálja önmagát. Ez a fordított logika azonban maga is világiasság.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
szekularizmus
Villáminterjú Makkawakkabakka kannibál törzsfőnökkel
KERESZTÉNY ÚJSÁG: Nagyon felemelő volt hallani a bizonyságtételét. Köszönjük, hogy rendelkezésünkre áll egy villáminterjú erejéig. Össze tudná foglalni röviden az olvasóink számára is azt, amit ma Öntől hallhattunk, hogy hogyan jutott el a kannibál (bocsánat a nyers fogalmazásért, reméljük, nem érzi bántónak) életmódtól oda, hogy ma már Jézus követője?
A szekularizmus hozna ébredést?
Van egy olyan érv, miszerint Európában az evangéliumi ébredés egyik gátja, hogy a kereszténység hosszú időn át társadalmi, kulturális, politikai tényezőként is viselkedett. Akik ezt hangsúlyozzák, előnyösebbnek vélik a szekuláris társadalmi berendezkedést, az állam és a kereszténység teljes, hermetikus elválasztását, és arra emlékeztetnek, hogy a korai évszázadokban is így állt a helyzet, ezért volt az akkori kereszténység erős és megnyerő. A Római birodalom ellenségesen, de legjobb esetben is közömbösen viseltetett a keresztények iránt, az evangélium mégis futótűzként terjedt és meghódította a lelkeket. Ha a keresztények befejeznék a kultúrharcot és teljesen kivonulnának a kultúra és az államigazgatás területéről, az evangélium megint olyan vonzóvá válhatna, hogy az emberek hinni akarnának benne. A Nyugat posztkeresztény kulturális forradalma tehát kifejezetten előnyös a misszió szempontjából, mondják, mert a keresztényeket visszakényszeríti a kiinduló alaphelyzetbe: a megtűrt, üldözött, marginalizált státuszba. Ebben a gondolatmenetben a kulturális kereszténység az evangelizáció akadálya, a szekularizáció kiteljesedése viszont a következő ébredés előszobája lehet.
Miért nincs szüksége a kereszténységnek utópiákra?
Amikor az emberek nem hisznek többé a mennyben, nagy eséllyel utópiákban kezdenek hinni. Ennek két fő oka van. Az egyik könnyen belátható, a másik valamivel összetettebb. Kezdem a nyilvánvalóbbal. Az emberiség mélyen vágyik arra, hogy a világegyetemben megjelenjen a boldogság és az igazságosság, de ha nincs Isten és nincs mennyei reménység, akkor a boldog és igazságos világot csakis ő teremtheti meg a maga számára. Ebből a vágyból születnek az utópiák. A szekularista, aki arról van meggyőződve, hogy csak egy élete van, ez ügyben könnyen türelmetlenné is válik. A szekularizmus az „itt és most” vallása, a vallástalan embernek egyszerűen nincs ideje, hogy az álmai úgy épüljenek nemzedékről nemzedékre, mint egy középkori katedrális. Ő csak az „itt és most” boldog és igazságos társadalmában tud részt venni, egy jövőbeli paradicsomban nem. Ezért ha reményben akar élni, nem engedheti meg magának, hogy lemondjon egy utópia sürgős megvalósításáról.
Szekularizmus – az itt és most vallása
A mai európai kultúra megértéséhez szükséges, hogy tisztában legyünk a szekularizmus szó valódi jelentésével. Ehhez először is meg kell különböztetnünk egymástól a szekularizáció és a szekularizmus fogalmát. Szekularizáció alatt általában azt a folyamatot értik, hogy a társadalmakban fokozatosan nő a vallásilag semleges közös tér, a magánszférába száműzve a vallásokat, intézményeikkel együtt. Ez a folyamat Európában látványos gyorsasággal ment végbe. A szekularizáció következtében a keresztény vallás a társadalmat szervező erőből muzeális épületekre redukálódott és marginális közösségekbe...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK