Ha közelebbről megvizsgáljuk a teopolitikai meggyőződéseinket, valószínűleg azt találjuk, hogy a kereszténység társadalmi szerepével kapcsolatos véleményünk mélyén vagy konstantini, vagy anabaptista ösztönök húzódnak meg, és bár ezek ritkán következetesek, meghajlítják számunkra a teret. N. T. Wright a konstantini ösztönökhöz a kompromisszum, az anabaptista ösztönökhöz az elkülönülés szavakat kapcsolja (Paul and the Faithfulness of God, 1307), mert míg a konstantini keresztény kísértése leginkább az, hogy a hatalom miatt kompromisszumot kössön az evangélium radikális üzenetében, az anabaptista kísértése az, hogy radikálisan leválassza magát a társadalomról és annak formálásáról. Ezek az opciók egy-egy végpontot jelölnek, de felismerhető történelmi tendenciákról van szó, és a keresztények általában az egyik vagy a másik felé hajlanak. Sokunkban mindkét ösztön jelen van, csak olykor a konstantini, máskor az anabaptista reflexek az erősebbek.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Szabados Ádám
A mennyei összeesküvés tüze
Dallas Willarddal való 2006-os személyes találkozásom jó példája az elpuskázott lehetőségeknek. Kettesben reggeliztünk, volt nagyjából egy órám, hogy kifaggassam, de egyetlen jó kérdés sem jutott eszembe. Magára a beszélgetésre is csak halványan emlékszem. Ott ülök vele szemben, próbálom kihasználni az ölembe pottyant lehetőséget, de egyre banálisabb irányt vesznek a kérdéseim, és a beszélgetésből tulajdonképpen két évtizedes távlatban is csak egy szemüveges, körteformájú embert tudok magam elé idézni, azt nem, hogy miről is volt köztünk szó. Abban viszont biztos vagyok, hogy a szentség utáni sóvárgás volt a láng, amit évekkel korábban The Spirit of the Discipline című könyve felgerjesztett bennem, és amiről igazából érdekelt volna bármi, amit tőle hallhatok.
Reggeli naplójegyzetek a Numeriről (10) – Rendezett vonulás
„Ez volt Izráel fiai táborbontásának a rendje seregeik szerint, valahányszor elindultak.” (4Móz 10,28)
Izráel törzsei akkor indultak el, amikor a Felhő vagy a Tűzoszlop felemelkedett. Ez teljes függést, állandó készenlétet jelentett számukra, hiszen nem tudhatták, mikor kell elindulniuk. Amikor azonban a Felhő vagy a Tűz felemelkedett, bármilyen hirtelen történt is az, a vonulásnak szép rendben kellett lezajlania.
Elment a befogadás megosztó pápája
Non habemus papam – írtam 2013. március 13-án, Ferenc pápa megválasztásának napján, némi protestáns éllel a szavaimban. Ha kissé barátságtalannak is hangzott, utólag talán megbocsátják nekem katolikus felebarátaim, hiszen a pápaság megítélése valahol identitáskérdés, választóvonal, része a kereszténység belső történetének, amely a mában is hat. És talán megbocsátják azt is, hogy a részvétnyilvánításom mellett ezúttal sem fogom elrejteni, amit gondolok. Ahhoz ugyanis protestánsnak sem kell lenni, hogy tizenkét év után kimondjuk: barátságos arcéle ellenére Ferenc pápa kifejezetten ellentmondásos vezetőként fog bekerülni a történelemkönyvekbe.
Véleményünk A kiválasztottak sorozatról
A Tűzfal podcast ötvenedik epizódjában (hihetetlen számomra, hogy már az ötvenedik!) a Húsvéthoz illeszkedve Jézusról lesz szó. Pontosabban egy Jézusról szóló művészeti alkotásról. Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó mozgóképi projektjére, A kiválasztottak (The Chosen) sorozatra érkezett kritikákat beszéljük át. Vagyis azt, hogy megdöbbentő sikere ellenére a keresztények közül miért látják sokan problémásnak a koncepciót. Hamar fény derül a mi véleményünkre is. A beszélgetést megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján, vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple...

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK