Általános iskolás voltam, amikor Brezsnyev pártfőtitkár meghalt. Groteszk visszagondolni is rá, de órákon át néztük a tanteremben a temetését. Másfél évvel később meghalt Andropov pártfőtitkár, és a hosszú szertartás kezdődött elölről. Majd alighogy megválasztották helyette Csernyenko pártfőtitkárt, ő is meghalt. Akkor terjedt el a következő vicc. Csernyenko a másvilágra kerül, ahol a falon egy csomó óra van. Mikor megkérdezi, hogy mik ezek az órák, azt felelik neki, hogy minden óra egy országot jelképez, és amikor annak az országnak meghal a vezetője, az óra mutatója egyszer körbemegy. Csernyenko keresni kezdi az országa óráját, de nem találja, ezért egy idő után rákérdez: „És a Szovjetunió órája hol van?” „A Szovjetunióé? Ja, azt kitettük a vécébe ventilátornak, olyan gyorsan pörgött!”
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Társadalom
Darwin darwinizmusa rasszista volt, nem is kicsit
Szekuláris kultúránk egyik féltve őrzött titka Charles Darwin rasszizmusa. Amikor valahogy mégis szóba kerül, hogy korunk ikonikus világi szentje összeköthető korunk legrútabbnak tartott vétségével, a japán Sinkanszen kiszámítható gyorsaságával érkeznek a heves cáfolatok. Leggyakrabban azzal blöffölnek, hogy a darwinizmus atyjának rasszista evolucionizmusát egyszerűen a szociáldarwinistákra fogják. Eszerint Herbert Spencer és később a nemzetiszocialisták felhasználták ugyan Darwin evolucionista nézeteinek egy-egy elemét, de az eredeti, tiszta darwinizmustól teljesen idegen módon az emberi rasszokra (fajokra) alkalmazták azokat, és így az állatfajok eredetének tudományos magyarázatából ők gyártottak elfogadhatatlan társadalmi elméletet az emberiség számára. A szociáldarwinizmus tehát a darwinizmusnak ugyanúgy egy gyakorlati „eretneksége”, mint a kereszténységnek az inkvizíció, vagy a marxizmusnak a sztálinizmus. De tényleg ez az igazság?
Jó, hogy vagytok! És van más is!
Szia! Ha Zé vagy Alfa-generációs vagy, és valahogy ide tévedtél, örülök neked. Arról akarok írni, hogy miért tűnik olyan értelmetlennek a világ.
Azt mondják rólatok, hogy nem hisztek semmiben. Vagy csak abban hisztek, hogy a Föld tönkre fog menni, ezért nem érdemes hinni semmiben.
De közben belül gyötör benneteket a kérdés, hogy tényleg csak ez van-e.
És tudjátok, miért nem hisztek a válaszban?
Fogy a levegő a transzmozgalom körül
A keményvonalas Biszku elvtársék túl messzire mentek, most a reformista Nyers elvtársék kapnak lehetőséget. Ez jutott eszembe a 444 ma reggeli cikkéről, amely váratlan irányváltással a transzmozgalomra rajzol célkeresztet. Ez azért különösen érdekes, mert a 444 eddig a transzmozgalom és a genderideológia egyik erős hadoszlopaként működött a magyar nyilvánosságban. A mai írásuk viszont egy „detranzicionáló” (tehát a transz-identitásból kihátráló, eredeti biológiai nemét újra felvállaló) hölggyel készült interjú, amely hajszálpontosan ugyanazokat a kritikákat fogalmazza meg, amelyeket mi, keresztények is régóta hangoztatunk. A transzmozgalom egészséges testű férfiakat és nőket szabdal emberi roncsokká, ahelyett, hogy a lelki problémáikra lelki megoldást keresne. Mi, keresztények évek óta mondjuk, hogy ennek a bírálata sürgős és életbevágóan fontos. Arra viszont kevesen számítottak, hogy ez ügyben épp a radikális feministák lesznek a keresztények leghangosabb szövetségesei.
Természetes ölelés, halálos szorítás
Van valami, amit nem értek a nyugat-európai multikulturalizmussal kapcsolatban. Azt értem, hogy a multikulturalizmus sokaknak felszabadító. Azt az életérzést jeleníti meg, hogy lebonthatjuk a nyomasztó falakat és a hagyományos közösségek bigott, szűk világából kiléphetünk a nagyvilágba, ahol az igazán izgalmas dolgok történnek. A multikulturalizmus nyitott és haladó, sokszínű és befogadó. Gondoljunk csak a gasztronómiára! A multikulturális Európában kezdhetjük akár gulyáslevessel is a hetet, de kedden már naannal currys paneert tunkolhatunk a sarki indiai étteremben, szerdán beülhetünk egy olasz trattoriába, hogy nagy adag canelloni után cremás ristretto kíséretében tiramisút majszoljunk, csütörtökön egy kis humusszal vagy tahinivel belecsippenthetünk az izráeli kultúrába, de lehet akár egy palesztin kifőzdében kubbeh is helyette, pénteken átsétálhatunk a két utcányira lévő sushi bárba, szombaton az etióp étteremben egy injera csíkkal túrhatunk barátainkkal a közös tálba, hogy a mellettünk ülő szájába tömjük a feltekert csirkedarabot, mintha mi is etiópok lennénk, majd végül eldönthetjük, hogy a hetet mexikói enchiladával, marokkói tajinnal vagy kínai bambuszrügy-levessel fejezzük-e be.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK