Ablonczy Bálint facebook bejegyzésében reformátusként azt írja: hitvallásos helyzet van. „Meg kell tehát szólalni mindenkinek, aki ezt az alapigazságot elfogadja, miután tegnap egy egyházi ad-hoc testület Balog Zoltán püspököt, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökét szimpátiaszavazáson támogatásáról biztosította. Mindezt azután, hogy Magyarország második legnépesebb egyházának vezetője megerősítette a sajtó korábbi értesüléseit: elnöki kegyelemre ajánlotta K. Endrét, akit a független magyar bíróság jogerősen, mindhárom fokon elítélt a bicskei pedofilperben bűnsegédletért.” A posztot ezrével lájkolták és osztották meg, ami azt mutatja, hogy nagyon sokak belső érzéseivel találkozik. A dolog sürgetését és nyomasztását én is érzékelem, ezért szeretném néhány gondolatomat megosztani.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Közösség
Jézus forradalmai
Megnéztem a Jesus Revolution c. filmet, amely a 70-es évek elején Chuck Smith kaliforniai gyülekezetében kibontakozó, majd onnan tovább terjedő hippi ébredést mutatja be. A filmben Lonnie Frisbee szerepét az a színész játssza, aki a The Chosen sorozatban Jézust. Ez lehet jó választás, tekintve hogy az ébredés idején Lonnie is úgy nézett ki, mint Jézus, csak visszafelé is elsülhet, ha mostantól Jézusban meg a bohém Lonnie-t látjuk visszaköszönni. De ez most a középpontban lévő mellékszál, és nem esztétikai kritikát akarok írni, hanem egy rövid, személyes reflexiót. Az eredeti történetet jól ismertem, a Costa Mesából induló Jézus-mozgalom közvetve az én életemre is hatott, a film mégis meg tudott lepni és őszintén szólva meg is rázott.
Mi következik Ferenc pápa szexuáletikai maszatolásából?
Régóta komoly fejtörést okoznak Ferenc pápa kétértelmű megnyilatkozásai, de a Hittani Dikasztérium legutóbbi nyilatkozata, amely lehetővé teszi azonos nemű párok egyházi megáldását, joggal veri ki a biztosítékot még azoknál is, akik eddig hajlandók voltak nagyon messzire elmenni abban, hogy Papa Francesco progresszív irányba való kikacsintásait a kétezer éves hagyományon belül értelmezzék. Most is nyilván elindul az örök vita, hogy a római katolikus hagyományfejlődés átírja, meghaladja vagy egyszerűen csak kibontja-e Jézus Krisztus és az apostolok tanítását. Szinte a végtelenségig lehet ezt folytatni a szexuáletikai nyitás területén is. Lehet vitázni, hogy vajon a Dikasztérium a melegpárok megáldásának engedélyezésével most felülírta azt, amit eddig az egyház a homoszexuális kapcsolatokról tanított, vagy csak egy üres gesztust tett, hogy megtartsa a németeket, vagy mindössze nyitottságot akart közvetíteni, ami nem ír fölül semmi lényegeset, legfeljebb megbirizgálja a konzervatívok érzékenységét, ami egyáltalán nem árt.
A lelkipásztorok kontárok lennének?
A címben megfogalmazott kérdéssel nem arra utalok, hogy egy-egy lelkipásztor jól vagy rosszul végzi-e a szolgálatát. Kétségkívül vannak az egyházban kontárok, akik hanyagul, ügyetlenül, esetleg bölcstelenül, hozzáértés nélkül vezetnek. Vannak kifejezetten rossz, alkalmatlan lelkészek. Vannak hamis munkások is. Talán azt is kimondhatjuk, hogy története során az egyháznak a legtöbb kárt a hűtlen pásztorok okozták, akik – ahogy Ezékiel próféta már az ószövetség idején is fogalmazott – „magukat legeltették” (Ez 34,2). Vannak pásztorok, akik valójában béresek, a szolgálatot csupán pénzért, fizetésért végzik, igazi felelősséget nem vállalnak, komolyabb áldozatokra nem hajlandóak. Sőt, tragikus módon állnak farkasok is pulpitusok mögött, akik lerombolják a hitet és elemésztik a nyájat. De most nem ezekre a konkrét esetekre gondolok, hanem általánosabb értelemben magára a lelkipásztori szolgálatra. Vajon nem kontárság maga a lelkipásztori munka?
Ha pontosan abban az irányban vagyunk próféták, amerre a világ halad, nem vagyunk próféták
Jézus tanítványi közösségét minden korban prófétai felelősség terheli a világban. Az egyház megkérdőjelez megrögzött szokásokat, elfogadott trendeket, divatos ideológiákat. Szembe helyezkedik társadalmi konszenzusokkal, évezredes meggyőződésekkel, vagy éppen új eszmékkel, amelyek az évezredes meggyőződéseket váltják fel. Valószínűleg erre a prófétai szerepre is utal János két tanúról szóló képe a Jelenések könyvében: „Az én két tanúmnak pedig megadom, hogy ezerkétszázhatvan napig prófétáljanak zsákruhába öltözve.” (Jel 11,3) Az Úr Jézus Krisztusról tanúskodó egyház olyan, mint a fáraó elé álló Mózes, vagy mint Illés, akinek prófétálására három és fél évig bezárult az ég, olyan, mint Jósúa és Zerubbábel, Péter és Pál, Luther és Kálvin, Whitefield és Kierkegaard, Bonhoeffer és Wurmbrand, Francis Schaeffer és Päivi Räsänen. Az egyház Isten két megbízható tanúja egy tőle elfordult világban.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK