Manapság annyira sokszor halljuk pulpitusokról, személyes bátorításokban, vagy épp polemikus youtube videókban, hogy új identitásunk alapja Isten atyai szeretete, vagyis hogy mi Isten szeretett gyermekei vagyunk Krisztusban (ez egyébként mélyen igaz!), hogy a keresztény közbeszédből szinte teljesen kiszorult a hívő identitás egy másik, hasonlóan fontos képe: a szolga (vagy inkább rabszolga) mivoltunk Krisztusban. Holott amikor az apostolok saját identitásukról írtak, rendre ezzel a szóval jelölték önmagukat. Identitásom: rabszolga. Jézus Krisztus rabszolgája. Hadd mutassak néhány újszövetségi példát.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Spiritualitás
A hatalom filozófiája
Vajon a hatalom a szabadság korlátja? Rossz dolog? A kényszerről és az elnyomásról szól? A Tűzfal podcast huszonhetedik részében a hatalomról, illetve Marx, Foucault, Hegel és Nietzsche hatalomfelfogásáról beszélgetünk, Byung-Chul Han koreai filozófus Mi a hatalom? című könyvét is segítségül hívva. Vagyis a téma a hatalom filozófiája. Ez egy kétrészes beszélgetés első epizódja, a következő a hatalom teológiájáról fog szólni. A beszélgetést megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal...
Kút vagy út?
A keresztény lelkiségre sokan úgy tekintenek, mint egy mély kútra, amelybe alá kell szállnunk. A lelkiség lényege az Istennel való kapcsolat, az elcsendesedés, a szemlélődés, az önvizsgálat és az önmagunkról való megfeledkezés, a belső kastély bejárása, a formálódás, az imádkozó élet. Gazdag irodalma van ennek, különösen a monasztikus hagyományban, amely az ezredforduló környékén protestánsok közt is reneszánszát élte, és ma sem teljesen érdektelen. A kút képe kifejezi a modernitás sekélyességével és rohanásával szemben érzett tiltakozást, valamint a kétezer éves kereszténység spirituális öröksége iránti szeretetteljes vágyakozást.
Nem kért bocsánatot az áldozatoktól?
Újra és újra azt olvasom (cikkekben, posztokban, és itt meg a facebookon kommentekben is), hogy Balog Zoltán nem kért bocsánatot a gyermekbántalmazás áldozataitól. Nem vagyok a prókátora, a református egyház vezetési kérdéseibe sem dolgom beleszólni, meghallottam azok hangját is, akikben sok sérelem gyűlt fel az elmúlt évek feszültségei és konkrétan a püspökválasztás körülményei kapcsán, de nagyon zavar, hogy a nyilvánosságban megint egy igaztalan vád tapadt meg, amit ráadásul most egészen könnyű megcáfolni. Ezt még szeretném tisztába tenni, részben mert fáraszt, hogy újra és újra meg kell keresnem és be kell idéznem az idevágó mondatot, részben mert ennek okán valami másra is ráirányíthatom a figyelmet.
Az elmúlt hetek néhány tanulsága
A kegyelmi kérvény körüli drámának még nincs vége, erjedő következményei hosszú ideig velünk maradnak az egyházban, de a zeniten azt hiszem, már túl vagyunk, és néhány tanulságot leszűrhetünk az elmúlt hetek vitáiból. Sokan, sokfélét gondoltunk, a véleményemet én sem hallgattam el, sőt, időnként az érzéseimet sem. Ahhoz még túl korán van, hogy megfelelően rálássunk a történtekre, ezért a mostani gondolataim sem végső összegzések, csak egyfajta pillanatfelvétel. Ahhoz viszont szerintem eleget láttunk már, hogy őszintén, kritikusan belenézzünk az események tükrébe.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK