Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Rendszeres teológia

A ló és a bárány

Erre a kommentre is szeretnék reagálni a Tóth Sára interjú kapcsán. Bernhardt Dóra fenti hozzászólása szintén Nagy Károly Zsolt rólam szóló posztja alatt jelent meg. Dóra ezt írja az oldal szerzőjének: „Pontosan ahogy mondod, Karcsi. Kilóg a lóláb – az interjú nagy részére – a legfontosabb és legérdekesebb kérdésekre – semmi reakció, csak Ádám »hobby horse«-ai kerülnek elő”. Nos, Dórát is régóta ismerem, két évig mellette dolgoztam a MEKDSZ-ben, tőle kaptam búcsúzóul a magyarázatos NIV Bibliámat, amiért a mai napig nagyon hálás vagyok, főleg mert nem én érdemeltem a Bibliát, hanem Dóra érdemelt volna nálam sokkal jobb munkatársat. Amikor a következő évben, 1995-ben egy teljes nyarat a bolíviai dzsungelben töltöttem, egy folyó partján ülve olvasgattam a kék tanulmányozó Bibliát, rózsaszín flamingók társaságában, a szemem sarkából lesve, felbukkan-e egy anaconda vagy egy aligátor, és ebben a szürreális környezetben olyan felfedezéseket tettem a Bibliából, amelyek radikálisan átalakították a gondolkodásomat. De ezt majd máskor, békésebb időkben mesélem el. Amire most válaszolni szeretnék, az a ló kérdése. Ha Dóra ugyanarra az állatra gondol, amire én, akkor annak nemcsak a lába lóg ki, és nem is csak hogy kilóg, hanem egyenesen azon a lovon lovagolok fényes nappal, az internet nyilvánossága előtt, nagyjából azóta, amióta mások is kinézték maguknak ezt a paripát. Nincs ugyanis semmilyen rejtett agendám, pontosan azt írtam meg, amit gondoltam, és amit régóta gondolok. Nyílt sisakkal szoktam küzdeni.

bővebben

A nők valóban képesek mély barátságokra

Elolvastam a Tóth Sárával készített interjút a Felszabtér blogon. Sárát még abból az időből ismerem, amelyiket élete „egyik legcsodálatosabb korszakának” nevez. Ezek azok az évek, amikor kapcsolatba lépett a MEKDSZ-szel és aztán a Harmat alapító-főszerkesztőjeként dolgozott. Nekem is meghatározó volt az az időszak, többek közt éppen azért, mert a MEKDSZ munkatársaként Sárával szinte minden nap hosszas beszélgetésbe elegyedtünk a közös Harmat/MEKDSZ-iroda konyhájában. Élveztem a társaságát és azt is, hogy megvitathattuk egymás gondolatait. Azok az évek elképesztően fontosak voltak az intellektuális ébredésemben, C. S. Lewis-t például Sárától „kaptam”, és egy idő után Kálvin is azt hiszem, valamelyest összekapcsolt bennünket. Később én is angol szakon végeztem, az egyetemen az irodalomkritika volt a filozófia mellett a kedvenc tárgyam, diplomadolgozatomat a középkori allegóriáról írtam. Teológusként is a teológia metaforikus természete lett a legizgalmasabb terület számomra. Amikor 2009-2010-ben posztgraduális tanulmányokat folytattam a St. Louis-i Covenant Theological Seminary-n, kutatási témámnak részben ezt választottam. Lehet, hogy a 90-es évek hatása, de ma is nehezen találok a spiritualitást mélyebben meghatározó témát az irodalomelmélet és a teológia összefüggéseinél. Sárával osztozom tehát a metaforikus beszéd fontosságának elismerésében.

bővebben

Szent Ágoston látomása Isten szabad városáról

Amikor Kr. u. 410-ben a vizigót Alarik csapatai feldúlták Rómát, olyan civilizációs átrendeződés vette kezdetét, melyhez képest a Nyugat hegemóniájának mostani megingása jelentéktelen bolhacsípésnek látszik. Az Örök Város addig elgondolhatatlan megrendüléséért sokan a kereszténységet tették felelőssé. Ez egyáltalán nem tűnt abszurdnak, hiszen Nagy Konstantin csupán száz évvel korábban vette magára a kereszt jelét, Theodosius császár pedig mindössze három évtizeddel azelőtt tette a (niceai) kereszténységet államvallássá. Az antik rend hívei úgy gondolták, hogy a Mediterráneumot sasként uraló Római birodalom számára végzetessé vált a „sápadt Galilei” erőtlensége, a kereszten függő Megváltó egyszerűen nem tudta úgy védeni Romulus és Remus hagyatékát, mint a régi római istenek. A keresztényeket ért vád annyira súlyos volt, hogy Augusztinusz (Szent Ágoston) tizenhárom évet szánt annak megválaszolására. Hippó tudós püspöke ennyi idő alatt írta meg ugyanis az Isten városáról szóló monumentális apológiáját, amit én pedig ezen a nyáron olvastam végig, régi vágyamat beteljesítve.

bővebben

Hiperkegyelem és hiperfegyelem

A Tűzfal podcast tizennegyedik részében arra keressük a választ, hogy a keresztény közösségekben miért leng ki az inga egyszer a kegyelem, máskor a fegyelem hangsúlyozása felé. Közben a kegyelem működését is megbeszéljük, és kikötünk végül a keresztnél. Az epizódot az előző részekkel együtt megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, kedveljétek, osszátok, és iratkozzatok fel, hogy elsőként értesüljetek az új epizódokról!  

bővebben

Olyan egyházban hiszek…

Olyan egyházban hiszek, amelynek fundamentuma Péter és a többi apostol Krisztusról szóló tanúsága, de élő kövekből épül ma is szent templommá. Olyan egyházban hiszek, amely kétezer évnyi keresztény tradícióban gyökerezik, de a Szentírás fényében kritizálja is a hagyományt, ráismer önmagára a megörökölt szimbólumokban, de nem foglya azoknak, hálás az elődökért, de a jövőbe néz, nem szektás, de letisztultan egyszerű, nem töri szét az ólomüvegeket, viszont ablakokat nyit a világra, tiszteli a teológiai örökséget, de hisz a Biblia érthetőségében, hallgat az egyház régi doktoraira, de az...

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK