Nem, nincs rendben a világ világiassága sem!

Sok keresztény a pogány magyarok szokása szerint fordítva ül a lovon és hátrafelé nyilaz. Abból a helyes állításból, hogy a keresztények ne legyenek világiasak („ne igazodjatok a világhoz”), azt a következtetést vonják le, hogy akkor a világ viszont lehet világias, sőt, a világnak világiasnak kell lennie, valójában ez a dolga, a nevében is ott van, hogy világ. Nem, nem arra gondolok, hogy meghagyják az államnak az Istentől rendelt sajátos szerepet, a félelmet, az adókivetést, a kardot, nem is a kuyperi értelemben vett szféra-szuverenitásra gondolok, amely elismeri a család, az állam és az egyház egymástól eltérő küldetéseit Isten valóságában (és hogy ez a szuverenitás mindhárom esetben elengedhetetlen), hanem éppen arra, hogy a világot ezektől a szempontoktól elválasztva értelmezik. Ezek a keresztények ahelyett, hogy a világ számára közvetítenék az Úr Krisztus parancsát, hogy tegye le a fegyvert („elközelített az Isten uralma, térjetek meg”), az egyház felé közvetítik a világ parancsát, hogy vonuljon félre Krisztus követeléseivel és privatizálja önmagát. Ez a fordított logika azonban maga is világiasság.

bővebben

Reggeli naplójegyzetek a Numeriről (4) – Színkódos csomagolás

„Tegyenek arra delfinbőr takarót, terítsék le egy csupa kék bíborból készült ruhával, és helyezzék be a rúdjait. (…) Azután takarítsák el a hamut az oltárról, és terítsenek rá piros bíbor ruhát.” (4Móz 4,6.13)

Ahhoz, hogy a léviták az ÚR hajlékát szállíthassák, annak felszereléseit össze kellett előbb pakolniuk. Ez gondos szétszerelést, megjelölést és csomagolást igényelt. Mindennek a helyén kellett lennie. És mivel szent dolgokról volt szó, nem volt az sem mindegy, hogy mi mivel érintkezett. A megkülönböztetést szolgálta a színkódos csomagolás.

bővebben

Valami történik az amerikai kultúra mélyén

Az elmúlt napokban Donald Trump elnöki beiktatására figyelt a világ, de ha igaz, hogy „a politika folyásirányban lefelé van a kultúrától” (Andrew Breitbart), inkább a kultúrában zajló változásokra érdemes vigyázó szemeinket vetnünk. Valami örvénylik a mélyben, aminek még nehéz megértenünk a formáját, de egyértelmű reakció az Aaron Renn által leírt negatív világra. A változás azt a Donald Trumpot is újra a hatalomba repítette, aki bár bizonyos erkölcsi szempontok szerint maga is a posztkeresztény negatív világ tünete (ha nem is annyira, vagy nem is úgy, mint sokan vélik), e világ ádáz ellenfeleként lépett színre. A negatív világ Amerikában a kereszténység körül jött létre, és 2015 óta hozzájárult számos méltatlan bírósági perhez, illetve több mint száz válságterhesség központ és több mint háromszáz keresztény gyülekezeti épület elleni támadáshoz, amelyek közül a Demokrata Párt által felügyelt főügyészség mindössze kettő (!) esetben indított hivatali eljárást. A keresztényellenesség tapinthatóvá vált, és sokan azt gondoltuk, tovább fog erősödni. Valami a mélyben azonban érezhetően megint változik, máshogy kavarog, mint eddig, és ez az áramlás egy új ellenerőt képvisel: szép csendben megszületett a reakció.

bővebben

Reggeli naplójegyzetek a Numeriről (3) – Egészen az ÚRé

„Oszd be a lévitákat Áron és fiai mellé, mert egészen az én tulajdonaim ők Izráel fiai között.” (4Móz 3,9)

Szeretnénk egészen az ÚR tulajdonaivá válni? A lévitákról Isten mondja: „egészen az én tulajdonaim ők Izráel fiai között”. A héber szövegben ez úgy van, hogy „átadottak, átadottak” (‎נְתוּנִ֙ם נְתוּנִ֥ם). Az ismétlés a hangsúlyt jelöli: teljesen, egészen átadottak. A léviták egészen az ÚR tulajdonába kerültek. Egészen az övéi.

bővebben

Az ördög ügyvédje

A Tűzfal podcast negyvennegyedik részében Az ördög ügyvédje című 1997-es filmet és annak megrendítő tanulságait beszéljük át, mindent elspoilerezve. Erős idegzetűeknek ajánljuk. Annyit tennék csak hozzá, hogy az elmúlt időszakban érezhetően megnőtt azok száma, akik a gonosz valahogy nyilvánvalóbbá lett valósága miatt fordultak Istenhez, és ez lehet taktikai hiba ellenségünk részéről. A gonosz kérdéséről több epizódban beszélgettünk már (pl. Salemi boszorkányok; Tolkien és a gonosz problémája, Richard Wurmbrand: Marx és Sátán; C. S. Lewis: Csűrcsavar levelei). A mostani epizódot megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján, vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple Podcasten is.

bővebben

Reggeli naplójegyzetek a Numeriről (2) – A király körül

„Izráel fiai mindnyájan a maguk hadijelvénye körül táborozzanak, nagycsaládjaik jelvényeivel ellátva, a kijelentés sátrától távolabbra, körös-körül táborozzanak.” (4Móz 2,2)

Egy Kr. e. 13. századi egyiptomi ábrázoláson azt látjuk, ahogy II. Rámszesz fáraó sátrát (amely egy hosszabb külső és egy rövidebb belső helyiségből áll) egyiptomi seregek veszik körül, teljes védelmet biztosítva a királynak. Hasonló történik Izráel táborában is, csak ott középen nem egy földi uralkodó sátra áll, hanem a királyok Királyának lakóhelye.

bővebben

Richard B. Hays tragikus hajótörése

Hitben való hajótörések csak látszólag történnek egyik napról a másikra. Maga a hajótörés persze gyorsan és drámai módon zajlik le, de rendszerint megelőzik rossz döntések, és számos egyéb összetevő, amelyek okait nehéz utólag kibogozni. Mint a repülőgép-szerencsétlenségeknél. Gyerekkoromban tátott szájjal néztem a megmeneküléssel végződő Airport filmeket, manapság inkább a tragédiákat utólag rekonstruáló Mayday dokumentumfilmeket nézem, de közös bennük, hogy vagy az okokból vezetik le a kibontakozó katasztrófát, vagy a bekövetkezett katasztrófától kutatják visszafelé az okokat. Az okok általában emberi hibák, mulasztások, természeti jelenségek, és nem várt események valamilyen elegye. A katasztrófának van története, és a történet kezdete lehet akár egy kispórolt csavar vagy valamilyen emberi gyarlóság is, amilyen a gőg, a hiúság vagy mondjuk a hanyagság. Pont mint a hajótöréseknél.

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK