Keresztény lesz az utolsó antikrisztusi hatalom?
Széles körben elterjedt egy olyan nézet (és ezt a nézetet számos hívő ma már szinte magától értetődőnek veszi), hogy az utolsó idők nagy veszélyforrása, az antikrisztusi birodalom (vagy maga az Antikrisztus) keresztény lesz. Csak névlegesen keresztény, álkeresztény, megtévesztő módon keresztény, de külsőre keresztény. Van, aki ezt aktualizálja is, és amellett érvel, hogy korunk legveszélyesebb és talán utolsó nagy megtévesztése az orosz ortodox ideológiát valló Vlagyimir Putyin, az amerikai keresztények támogatását bíró Donald Trump, valamint a Vatikán valamilyen geopolitikai szövetsége lesz, megspékelve esetleg a mi kis országunk miniszterelnökével is. A gondolatmenet politikai részét nem kívánom kommentálni, ahogy arra sem akarok ezúttal kitérni, hogy mi a különbség a személyes tanítványság és a keresztény világnézetből levezetett civilizációs értékek között (erről sokszor írtam, beszéltem már), ehelyett egyszerűen azt a kérdést teszem most fel, hogy vajon a Szentírás alapján tényleg a kereszténység mellett agitálóként kell-e elképzelnünk az utolsó antikrisztusi birodalmat. Vagyis az aktualitások kísértésének ellenállva vessünk újra egy pillantást magára a bibliai eszkatológiára!
„Általa látok mindent” – a világnézeti gondolkodásról
Aki helyesen akar érteni engem, annak egy dolgot érdemes velem kapcsolatban különösen is szem előtt tartania. Ez pedig az, hogy alapvetően és meghatározóan világnézeti a gondolkodásom. Mit értek ez alatt? Ebben az esszében megpróbálom elmagyarázni, és ha kissé kacskaringós is lesz az érvelésem, bízom abban, hogy végig tudom vezetni rajta az olvasóimat. C. S. Lewisról mondta annak idején Owen Barfield, hogy amit Lewis mindenről gondolt, benne volt abban, amit bármiről gondolt. Vagyis az egész gondolkodását átjárta egy szemlélet, és ez a szemlélet meghatározta azt, ahogy az élet minden területét látta. Valami ilyesmit értek világnézeti gondolkodás alatt. Átfogó, mindenre kiterjedő, konzisztens gondolkodásra törekvést, amely az élet fundamentális kérdéseire adott válaszokon nyugszik, és a legjelentéktelenebb területeken is megmutatkozik.
Reggeli naplójegyzetek a Numeriről (9) – Mozgásban Istennel
„Valahányszor fölemelkedett a felhő a sátorról, elindultak Izráel fiai. Ott ütöttek tábort Izráel fiai, ahol a felhő megállapodott.” (4Móz 9,17)
Lenyűgöző, hogy Izrael népe milyen mértékben függött Istentől. Függött Istentől a víz és a manna tekintetében, de függött Istentől a haladási iránya és tempója kapcsán is. A fejezetben arról olvasunk, hogy Izráel fiai az Úr parancsa szerint indultak el, és az Úr parancsa szerint ütöttek tábort, ezt a felhő és a tűzoszlop mozgása jelezte, és ez a mozgás teljesen kiszámíthatatlan volt számukra. Gyakorlatilag állandó készenlétben éltek.
Byung-Chul Han: Csillapító társadalom
A Tűzfal podcast negyvennyolcadik részében visszatérünk Byung-Chul Hanhoz, akinek már több írását kiveséztük, és ezúttal Csillapító társadalom című könyvecskéjét beszéljük át. A koreai-német filozófus szerint olyan társadalomban élünk, amelyben a fájdalom jelentéstelenné vált, ezért hiába csillapítjuk a fájdalmat, egyre több minden fáj. A mostani epizódot megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján, vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple Podcasten is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!
És mi hogyan viszonyuljunk a hatalomhoz?
A hatalomról való diskurzusainkat huzamosabb ideje az határozza meg, hogy a hatalomnak hogyan kellene viselkednie, mi a hatalom kötelessége felénk, mi a probléma a hatalommal, és hogyan nevezzük a hatalom aktuális formáját. Ezek mind érvényes felvetések, szükséges is foglalkozni velük, azonban hadd mutassak most öt bibliai gondolatmenetet, amelyek azt vetik fel, hogy nekünk hogyan kell viselkednünk a hatalommal szemben, mi a mi kötelességünk a hatalom felé, mi a probléma velünk, és hogyan nevezzük meg azt, ahogy a hatalomhoz viszonyulunk.
Reggeli naplójegyzetek a Numeriről (8) – Beragyogva
„Szólj Áronhoz, és mondd meg neki: Úgy rakd föl a lámpatartóra a mécseseket, hogy a hét mécses előre világítson.” (4Móz 8,2)
A parancs arról szólt, hogy a szentélyben elhelyezett mécstartón (מְנוֹרָה) a hét mécses bevilágítsa a mécstartó körüli teret. Mivel a menóra baloldalon állt, a fénye a jobboldalon, vele átellenben lévő kenyerek asztalát is megvilágította. Vajon mit jelképezett ez az aprónak tűnő mozzanat? Mi a jelentősége annak, hogy a mécseknek a menóra előtti teret kellett bevilágítaniuk, leginkább így a kenyerek asztalát?
A végső elszámolásnál kevés lesz a kulturális kereszténység
Úgy néz ki, a Napnyugaton váratlan reneszánsza lett annak, amit kulturális kereszténységnek nevezünk. A szekuláris progresszióból kiábrándulva egyre többen csatlakoznak a keresztény világkép valami homályos védelméhez, még Richard Dawkins is ugye megtalálta magában a „kulturális keresztényt”, bár ezt azzal a dacos kitétellel vállalja fel, hogy a keresztény hit természetesen továbbra is egy irdatlan nagy baromság. Viszont mellette ott van egyre több híresség, tudós, politikus, színész, influenszer, aki a küldetéséhez kifejezetten erőt merít a keresztény világképből, és erről nyíltan is beszél. Más hangulatban történik ma a keresztény kultúra melletti kiállás, mint amikor a történelem határozottan ellentétes irányba folyt és a védelmezők mindig éppen a következő vesztes csatájukat vívták. A mostani szellemi kavalkádban megint egy kicsit errefelé csörgedezik a történelem, és lehet, hogy a folyásirány egy ideig így is marad. Én ezt civilizációs szempontból egyáltalán nem bánnám, sok bajtól óvhatna meg, de helyénvaló egy sürgető figyelmeztetés, mégpedig az evangélista figyelmeztetése: a kulturális kereszténység kevés lesz a végső elszámolásnál!
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK