Az utolsó vacsorán az a tanítvány ült Jézus mellett, aki a negyedik evangéliumot megírta. A könyvben egyszerűen úgy utal magára, hogy „a tanítvány, akit Jézus szeretett”. Amikor visszaemlékszik az ominózus vacsorára, szinte belefeledkezik az emlékeibe, és nem is fejezi be rendesen az elkezdett gondolatmenetet. „Közeledett a páska ünnepe, és Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához. Szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig.” (Jn 13,1) Ez a fordítás kicsit kikalapálja a mondatot, de az eredeti görög szövegben nem az áll, hogy „tudta”, hanem az, hogy „tudva” (εἰδὼς), és nem az, hogy „szerette”, hanem az, hogy „szeretve” (ἀγαπήσας), ami arra utal, hogy János eredetileg folytatni akarta a mondatot, csak valahol elvesztette a fonalat. Talán Jézus szeretetére gondolva elkalandozott a figyelme, majd amikor visszatért a papirusz fölé, csak megismételte: „szerette (ἠγάπησεν) őket mindvégig”, anélkül, hogy befejezte volna az elkezdett mondatot. Ez a kedves nyelvi kizökkenés akaratlanul is rámutat, mennyire fontos volt a „szeretett tanítványnak” az, amiről írt. Vajon miért látta a szeretet lenyűgöző, zavarba ejtő, megindító példájának, hogy Jézus letette az életét?
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Divinity
Miért halt meg Jézus Simon Péter szerint?
Simon Péter végignézte Jézus gyötrelmes szenvedését, megkínzását, ütlegelését, leköpdösését. Olyannyira sokkolta és félelemmel töltötte el a látvány, hogy háromszor is letagadta, hogy ismeri őt. Majd mikor végül összetalálkozott a tekintetük, és megszólalt a kakas, Péter rádöbbent, hogy mit tett és keserves sírásra fakadt. Ha volt valaki, aki aznap tisztán látta a gonosz mibenlétét, az Simon Péter volt. Szembekerült a sötétség órájával, és elbukott. Csúfosan. Szinte elnyelte őt is a sötétség, amely tanítványtársába, Júdásba költözött, aki elárulta a Mestert. Igazából egyetlen oka volt csak annak, hogy Péter meg tudott térni: Jézus imádkozott érte (Lk 22,32). Mindezek fényében érdemes felvetni a kérdést, hogy vajon Simon Péter miben látta Jézus szenvedésének az okait. Szerencsére nem kell találgatnunk, mert Lukács jóvoltából több igehirdetése is fönnmaradt, valamint két levele, amelyekben beszél az okokról. Ezekből könnyen rekonstruálhatjuk az ő értelmezését. Nézzük meg először a pünkösdi igehirdetésének ide vonatkozó részletét:
A kegyelem mint brand
Talán másnak is feltűnt, micsoda verseny folyik mostanában az egyházban a „kegyelem” márkajelzésért. Szinte menetrendszerűen, gyorsuló ütemben lép színre egy-egy tanító, közösség, gyülekezet, amelyik azt hirdeti magáról, egyre hevesebben gesztikulálva, hogy igazából nála, csak nála található a kegyelem. Nem is akármilyen kegyelem: az igazi kegyelem. A valódi kegyelem. A hamisítatlan kegyelem. Az ingyen kegyelem. A nagyobb kegyelem. A tiszta kegyelem. A szuperkegyelem. A hiperkegyelem. Nem fogom felsorolni név szerint ezeket a tanítókat és gyülekezeteket, nem ez a lényeg, hanem maga a jelenség. Az viszont most már nem megkerülhető, mert az evangéliumi világ kellős közepén zajlik, folyamatos csinnadrattával, szakadásokat, konfliktusokat, botrányokat és időnként még eretnekségeket is generálva, egyik helyről a másikra terelgetve az egyházakból kiábrándult, vagy a hit harcába belefáradt kritikus tömeget.
Nem, Krisztus nem a Sátánnak fizette az árat!
Micsoda groteszk, totális félreértése az evangéliumnak az a felvetés, hogy Isten a Vádlónak (a Sátánnak) fizette ki értünk az árat! Igen, a Vádló az életünkre tör. Azt akarja bizonyítani, hogy nincs békességünk Istennel, nincs megigazulásunk, nincs üdvösségünk. A szenteket vádolja éjjel-nappal, hogy így is megrabolhassa Isten dicsőségét. De miért tud az életünkre törni és vádolni? Azért, mert Istent is vádolja, Ádám vétke óta pedig mi is lázadók vagyunk, és tudja, Isten ítélete végre lesz hajtva, ha nincs kegyelem. Isten az igaz Bíró, és lesz napja az ítéletnek, amikor ő majd igazságosan ítél felettünk (Jel 20,11-14). Nem az utolsó ítélet ténye a kérdés, hanem az, hogy ki menekül meg azon a napon (Zsid 10,26-31). Aki nem hiszi, kezdje olvasni a Bibliát, ott van benne az első laptól az utolsóig, megszámlálhatatlan helyen. A Sátán kihasználja, hogy a vétkeink miatt halálos veszélyben vagyunk (Zsid 2,14-15), és a hazugság atyjaként azokat is kárhoztatja, akik viszont már a Közbenjáró által megmenekültek a bűn és a halál fogságából (Jel 12,10).
Várakozás
Lennék a hegyben fortyogó magma,
növekvő kalász kicsinyke magja,
szárnyait tervező parányi báb,
fekete gallyként játszva a halált,
duzzadó rügy a csupasz ág végén,
ebihal tóparti nádas szélén,
rozsomákbébi egy állatkertben,
elpróbált körtánc a bálteremben,
felhúzós kakukk a déli órán,
eladott Tesla az első útján,
tavon lennék mennydörgő rianás,
kemény havon gyöngyöző olvadás,
búzasör a hűtött jégszekrényben,
tartalékos őrnagy készenlétben,
tarackok csövébe töltött golyó,
deltája felé guruló folyó,
legénybúcsú végén az, aki szűz,
az aggszűz keblében éledő tűz,
kard, mi nem lett túl korán kirántva,
csomag, mely pihen az irattárban,
de rá lett téve régen a bélyeg,
mikorra vigyék a másik félnek,
lennék a másik fél, aki várja,
vagy messzi földre induló gálya,
öreg matróz a Horn-foki ködben,
nem is kérdve, hogy kiköt-e végre,
vagy új tengerre fújja a szél,
s tavaszra Él Doradóba ér.
Lennék mindez, ha a nyirkos halált
követi a biztos feltámadás.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK