Pogrányi Lovas Miklós esszéista Molnár Tamás Európa zárójelben c. kötete kapcsán adott interjút a Ma7 felvidéki lapnak, és a következőt mondta: „Molnár világosan kimutatta, hogy maga a felvilágosodás a reformációban gyökeredzik. Egyfajta szemérmesség okán ezt az összefüggést ritkán hangsúlyozzuk. A katolikus konzervatívok nem akarják megsérteni protestáns barátaikat és ezért leértékelik Luther Márton gesztusának történelmi súlyát. […] Mi a reformáció lényege? Az, hogy én döntöm el, miként értelmezem a Szentírást – nem pedig a püspökök testülete. Az egyház intézményesülésének korai szakasza óta konszenzus volt arról, ki jogosult interpretálni az Írást. Egy egész intézményrendszer épült ki erre a célra. Aztán jött Luther, aki azt mondta, az én lelkiismeretem nem engedi, hogy neked igazat adjak. Ez egy rendkívül nagyhatású, forradalmi tett volt, mert ezzel az egyén hatáskörébe helyezi annak megítélését, mi helyes és mi nem, mi igaz és mi nem. A liberalizmusnak ugyanaz a lényege, autonómia. Auto nomos, saját magamnak adom a törvényt. Molnár szerint innen datálható az a szellemi fejlődés, amelynek egyik következménye a hagyományos társadalmat szétziláló liberalizmus.”
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Filozófia
Transzcendens szempontok a politikai vélemények formálódásában
A választások után többen is elküldték nekem Tölgyessy Péter a Partizánban elmondott elemzését. Meglepett, hogy politikai preferenciáktól és oldalválasztástól függetlenül mennyien értettek egyet vele. Az viszont talán még jobban meglepett, hogy mennyi területen egyezett az én véleményem is most a volt eszdéeszes politikuséval, és így sokakéval, akik egyébként egészen máshogy gondolkoznak a világról, mint én. Persze lehet, hogy mind azt hallottuk ki belőle, amit akartunk – kormánykritikusok egy megfontolt elemző finom kormánykritikáját, a kormányt támogatók egy liberális gondolkodó bölcs ellenzékkritikáját, centristák a középen álló politológus józan távolságtartását, frusztráltak a frusztrációjukat, elégedettek az elégedettségüket. De egészen másért írom most ezt a posztot, nem azért, hogy politikai hitvallást tegyek. Arról akarok néhány szót ejteni, ami számomra érthetetlen módon teljesen kimaradt a mérlegelésből. Ez pedig nem más, mint a transzcendenshez való viszonyulás szerepe a politikai véleményalkotásban.
A forradalmi blöff törékeny üressége
A magvas gondolatok jóllakatnak, a magtalanok ürességérzetet hagynak maguk után. Slavoj Žižek szlovén filozófus A törékeny abszolútum – avagy miért érdemes harcolni a keresztény örökségért? (Typotex, 2011) c. könyvét olvasva folyamatosan mindkettőt éreztem. Voltak pillanatok, amikor sikerült ráharapnom egy-egy valódi gondolatra, amit ízlelgethettem, utána viszont oldalakon át rendre a puffasztott semmi következett. A kötet nagyjából ezt a ciklust járja be ismétlődő monotonitással. Elindul egy fejezet valami izgalmas felvetéssel (pl. hol kezdődik a Balkán? miért szeretjük a Coca Colát?), majd teljesen értelmetlen szóförgeteg követi, amelyről a legjobb szándékkal is lehetetlenség eldönteni, hogy jelent-e bármit. A végén egy hasonlóan talányos és semmitmondó konklúzió, köztük esetleg egy-egy bravúros gondolat. Mindez háromszáz oldalon keresztül.
A Nyugat Dosztojevszkij nélkül
A napokban terjedt el a hír, hogy a Milánói Egyetemen eltörölték a Dosztojevszkijről szóló kurzust. Paolo Neri olasz író oktatta volna a tárgyat. Az egyetem vezetése arról értesítette az írót, hogy az Ukrajna elleni katonai támadás miatt nem akarnak belső vitákat az egyetemen, ezért az előadássorozatot nem lehet most megtartani. Neri egy rövid videóban megdöbbenéssel és könnyezve mondja el az esetet. Könnyezik akkor is, amikor az Ukrajnában zajló szörnyűségekről beszél, meg akkor is, amikor bejelenti: Olaszországban ma olyan helyzet állt elő, hogy nem lehet Dosztojevszkijt tanítani. Éppen Dosztojevszkijt. Neri rámutat a dolog különös iróniájára: az orosz íróóriást 1849-ben azért ítélték halálra, mert tiltott könyveket olvasott. Most az ő könyveit nem lehet oktatni.
Marx és Sátán
Döbbenetes könyvet fejeztem be. A szerző Richard Wurmbrand romániai lelkész, aki tizennégy évet töltött kommunista börtönökben. Wurmbrandot Visky András erdélyi drámaírón keresztül szerettem meg. A Fogoly vagyok c. könyvecskében édesapja Wurmbrandról szóló visszaemlékezéseit szabdalta kiváló dramaturgiai érzékkel rövid történetfoszlányokra. Ezekből ismertem meg „Richárd rabbi” szárnyaló szellemét. Az én példányomba András a konyhaasztalukon tréfás üzenetet firkantott, utalva egy beszélgetésünkre: „Ádám! Ez itt egy fölfelé pörgető mókuskerék! Szeretettel, öleléssel: András. 2003. június 12.” Azóta végigolvastam Wurmbrand több könyvét, a Beszédek a magánzárkában-t másodszor is, a Mélységben járattad őket c. életrajzi regényét pedig a feleségemmel olvassuk éppen újra. Régi ismerősként köszöntöm a történeteit. Valóban fölfelé pörgettek. Egy viszont eddig kimaradt: a Marx és Sátán (Stephanus, 1997). Ez az a könyv, ami újdonságként robbant most a lelkembe.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK