A terzina a Commedia versformája volt, amelynek főbb jellemzői a hármasrím, a jambikus időmérték, a meghatározott szótagszám. Elizeus történetének újrameséléséhez alkalmasnak találtam ezt a formát, de ahogy élesebb szemű olvasóim azonnal látni fogják: az időmérték követelményének nem tettem eleget. Mentségemre szolgáljon, hogy Dante kiváló fordítói is megbontották a terzina szabályait: Nádasdy a rímeket hagyta el, Babits időnként a jambikus ritmust. Nem mérem magam hozzájuk, Dante mesterhez különösen nem, részemről a jambusokról való lemondás talán csak a tanonc tiszteletlensége a techné iránt. Az ok az eredményhez hasonlóan prózai: nem tudtam elbocsátani egy-egy kedves képet, gondolatot, szót, tipológiát, és úgy gondoltam, a modernitásban ezt már talán megtehetem. A rímhez és a szótagszámhoz viszont mereven ragaszkodtam. De leginkább ahhoz, hogy hű legyek a bibliai Elizeushoz, akiről most mesélni akarok.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Művészet
Utolsókból elsők
Maréknyi galambtrágya öt ezüst,
ennyit adtak érte Samáriában,
de egy szamárfej nyolcvanba került;
nem volt a várban sem liszt, sem árpa,
még a köveken napozó gekkónak,
sem volt megfizethető az ára.
Vézna asszonyból tört fel a sóhaj:
„Ó, ha tudtam volna, hogy becsap engem!
bolond vagyok, tudnom kellett volna!”
Menny és föld
Kezdetben alkotta a mennyeket:
az eget, madárnak és bogárnak,
hogy lovagoljanak a szeleken,
rajta boltívet, mely héberül „ráqya”,
és a boltozat mögött harmadiknak
a mennyet, hol ezer szeráfja
imádja és nyitott szárnyaival
a lábát takarja el és az arcát,
hogy elrejtse attól, ki Szent és Tiszta.
Az indirekt beszédmód öröme
Többször tapasztaltam, hogy amikor közvetett beszédmódra váltok, olvasóim egy része összezavarodik és vagy a logikai következetességet keresi a szövegeimben, vagy a világos, egyértelmű állásfoglalást a valóság mellett. És mivel az írásaim zömében törekszem a valóság melletti világos, egyértelmű állásfoglalásra, nem is teljesen indokolatlan ez az elvárás. Előbb-utóbb azonban bekopog az én ajtómon is egy szürke köpenyes varázsló, és hív, hogy hagyjam ott a biztonságos egyértelműséget, induljak felfedezőútra, nem tudva, hogy az pontosan hová is vezet. Ekkor válik a nyelvi kifejezésmódom nehéz, kalandos úttá biztonságra vágyó olvasóim számára is, akik ha nem figyelnek, könnyen eltévednek, vagy talán el sem indulnak velem.
Sorozat az istenképű emberről
Jakus Ágnes, a parokia.hu újságírója álmodta meg azt a hatrészes cikksorozatot, amiben néhány cikk megírásával én is részt vettem. A miniprojekt célja az volt, hogy az ember istenképűsége fényében beszéljünk a keresztény életről, a kreativitásról, a megszentelődésről, az egyházról, az imádságról és az ember világban betöltött küldetéséről. Örömmel írtam meg a rám bízott cikkeket, mert a témafelvetés szerintem is fontos és kiemelt figyelmet érdemel. A megvalósult kereszténységből ugyanis gyakran hiányzik a szó legszorosabb értelmében vett emberség, ami nélkül pedig nincs egészséges, igaz lelkiség. Ági az első cikket Hamar Danira, a másodikat Földesi Barnabásra, a többit rám bízta. Jó szívvel ajánlom a sorozatot, szerintem érdemes elölről, egészében végigolvasni!

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK