A keresztény hagyományban a Nagyhét szorosan összekapcsolódik a bűnbánattal. A mostani Nagyhét pedig a választásokkal. Ezt a kettőt szeretném én pedig összekapcsolni most egy olyan bűnnel, amelyről ritkán esik szó, pedig ott terpeszkedik az életünk közepén. Ha van emberi tulajdonság, amit szinte minden másnál csúnyábbnak látok, az a hálátlanság. Én sem vagyok ebben vétlen, sőt. Annak idején sok konfliktusom volt édesapámmal. Gyakran éreztem igazságtalannak. Voltak vele szemben jogos kritikáim, és fájó sérelmeim. De arra is emlékszem, amikor rádöbbentem, hogy neki milyen nehéz volt velem. Eszembe jutottak szavak, amelyekkel én bántottam meg őt. Az én méltánytalanságaim felé. Már elment, de olyan szívesen rendeznék még vele egy dolgot. Azt, amikor egy feszült helyzetben szóba hozott egy könyvet, amit nekünk olvasott, és én úgy tettem, mintha nem emlékeznék, melyik könyvre utal. Pedig egyébként mennyire szerettem azt a könyvet, és mennyire szerettem azt is, amikor olvasta nekünk! Olyan szívesen elmondanám neki, hogy ez bánt engem. Egyszer később megpróbáltam szóba hozni, de akkor már demens volt, nem hiszem, hogy értette, amit mondok.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Elmélkedések
Kampánycsend – Hamar Dávid írása
Van egy szellemes magyar közmondás: „Úgy került bele mint Pilátus a krédóba.” Ha valaki elolvassa János evangéliuma 19. fejezetének első 16 versét, akkor láthatja, hogy a mondás nem csak humoros, de éleslátó is. Teljesen „biblikus”, mondhatni. Pilátus ebben a 16 versben futkos, kérdez, tárgyal, győzköd, stratégiázik és sodródik. A mai divatos politikai szótárunk szerint úgy mondanánk, „vergődik”. A történet és a végkifejlet, amibe torkollik, még a vallástalanok előtt sem ismeretlen. Megy a huzavona, Pilátus enged, Jézust pedig kivégzik.
Reggeli naplójegyzetek a Deuteronomiumról (2) – Ugyanúgy, ahogy Izráel
„Széírben meg a hóriak laktak azelőtt, de Ézsau fiai elfoglalták a birtokukat, kiirtották maguk elől őket, és a helyükbe telepedtek, ugyanúgy, ahogyan Izráel bánt azzal a földdel, amelyet az ÚR adott neki birtokul.” (5Móz 2,12)
Izráel egyedülálló szerepe vitathatatlan az Ószövetségben. Vitathatatlan az is, hogy az ÚR adta nekik Kánaán földjét birtokul. Azonban érdekes részletek bukkannak fel ebben a fejezetben, amelyeket bibliaolvasókként gyakran figyelmen kívül hagyunk. Ilyen például az, amit a szöveg több környező néppel kapcsolatban hangsúlyoz.
Reggeli naplójegyzetek a Deuteronomiumról (1) – Bolyongás
„Tizenegy napig tartott az út a Hórebtől Kádés-Barneáig, a Széír hegyén át.” (5Móz 1,2)
Vajon miért emeli ki a bibliai szöveg, hogy tizenegy napig tartott az út a Sínai-hegytől (a Hórebtől) a Kánaán földje déli határán elhelyezkedő oázisig (Kádés-Barneáig)? Nyilván ezzel jelzi, mekkora a kontraszt a földrajzi távolság és a negyven év között, ameddig Izráel népe ténylegesen vándorolt a pusztában. Szükségtelen volt, hogy ennyi ideig bolyongjanak, a hitetlenségük miatt kellett a pusztában vesztegelniük.
Reggeli naplójegyzetek a Numeriről (36) – Korlátok között
„Ezt parancsolja az Úr Celofhád leányainak: Menjenek feleségül, ahova jónak látják, de csak olyanhoz mehetnek feleségül, aki atyjuk törzsének a nemzetségéből való.” (4Móz 36,6)
Egy korábbi fejezetben Celofhád leányai vetették fel a problémát, hogy ha egy családban nincs férfiörökös, lehetséges-e az öröklés leányágon. Az ÚR válasza az volt, hogy igen. Most ezzel a rendelkezéssel kapcsolatban merül fel egy újabb probléma: ha egy leányörökös más törzsbelihez megy férjhez, a leány törzsének birtoka átkerülhet egy másik törzshöz, hiszen vagy a gyermekek fogják apjuk törzse szerint tovább örökölni a földet, vagy a jubileum évében válik hivatalossá és véglegessé az új törzs javára a tulajdon újrarendezése. Ez azonban ellentétes azzal, hogy a törzsek sorsvetés révén kapták a földterületet birtokol, és ez megmásíthatatlan. Mi a teendő?

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK