Reggeli naplójegyzetek a Numeriről (17) – Mert az Úr az Élet
„Annak a férfinak a vesszeje, akit kiválasztok, ki fog virágzani. Így csendesítem le Izráel fiainak a zúgolódását, akik zúgolódtak ellenetek.” (4Móz 17,20)
Isten egy rendkívül törékeny helyzetben áll oda Mózes és Áron mellé. Dátán, Abirám és Kórah lázadása látványos ítélettel végződött (konkrétan elnyelte őket a föld, és rajtuk kívül kétszázötven izraeli férfit is tűz emésztett el), a nép most mégis Mózes és Áron ellen zúgolódik, és azt mondja: „Ti öltétek meg az Úr népét!” (6)
Tegnap talán a történelem legnagyobb evangelizációját láthattuk
Tegnap Angliában, angol barátokkal együtt néztük végig Charlie Kirk éjszakába nyúló búcsúztatását az arizonai stadionban. Elképesztő volt. A posztkeresztény Nyugat távoli fellegvárában valami olyasmi történt, amit már szinte elképzelhetőnek sem gondoltam. Olyan erővel jelent meg a keresztény társadalmi jelenlét legtisztább, legnemesebb hagyománya, ami az 1950-es évek Billy Graham-kampányaira és felívelő keresztény trendjeire emlékeztetett. Hívő emberek beszéltek Charlie Kirk Jézusba vetett hitéről, és maguk is hitet tettek mellette. Az amerikai külügyminiszter nem csupán mély személyes hitéről vallott, hanem egyenesen és tisztán hirdette Jézus Krisztus evangéliumát az ott összegyűlt százezer, és a világszerte figyelő sok tízmillió embernek. Ugyanezt tette a hadügyminiszter és alelnök is, tisztábban, mint ahogy az számos egyházban és gyülekezetben ma elhangzik. Egy temetésen megtehették, és meg akarták tenni. Tucker Carson a személyes bűnbánat és megtérés elengedhetetlenségéről beszélt. Az evangélium újra és újra és újra világosan el lett mondva, élekkel és szorosra vágott kapuval. Talán nem volt még a történelemben olyan evangelizáció, amit ennyien hallgattak volna szerte a világon. Amazing, truly amazing!
Tűzszekerek
A Tűzfal podcast ötvennyolcadik részében a négy Oscart – többek közt a legjobb filmnek járót – nyert 1981-es filmművészeti alkotás kapcsán arról beszélgetünk, hogy mi motivált a sikerre két olimpiai bajnok futót, Harold Abrahamst és Eric Liddellt, és végül mi van számukra a sikeren túl. Valójában mindannyiunk motivációiról lesz szó. A beszélgetést megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple Podcast-en is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!
Öt további gondolat a Charlie Kirk-merénylet kapcsán
Világszerte sokkolta az embereket (és nem csak a keresztényeket!) a Charlie Kirk ellen elkövetett politikai gyilkosság. Talán ott van sokakban a kérdés, hogy miért pont ez az eset kelt ilyen hullámokat. Azt hiszem, erre mondják azt, hogy perfect storm (tökéletes vihar). Számos dolog összeért és egymást erősítette. Azt is mondhatnám, hogy ez egy kairosz. Az ördögi tett mögötti isteni időzítés. Valami elpattant. Valami született. Valami megváltozott. A Szentlélek is nagy erőkkel munkálkodik. Fiatalok tódulnak vissza az egyházba. Mindenesetre ahogy telnek a napok, olvasom a kommenteket, nézem a videókat, és igyekszem Krisztus uralma alá vinni az indulataimat, több random gondolat született bennem, amelyeket most így, félkészen megosztanék veletek.
Tegyük Krisztust az első helyre!
Igen, Charlie Kirk meggyilkolásával egy kicsit megállt az idő ezen a blogon is. Különös, de legtöbbször érezzük, amikor egy pillanat történelmi jelentőségű. A Charlie Kirk nyakából kibuggyanó vér ugyanúgy megállította az időt, mint az ikertornyok leomlása 2001. szeptember 11-én, vagy J. F. Kennedy hátracsukló feje C. S. Lewis halálának napján. Amikor 1968. április 4-én meglőtték Martin Luther King polgárjogi harcost, az emberek szintén tudták, hogy kizökkent az idő, és más vágányon fog továbbhaladni.
Isten veled, Charlie Kirk!
Majdnem pontosan egy éve írtam: „Vannak bátor keresztények, vannak halált megvető bátorságú keresztények, és van Charlie Kirk. Erre a következtetésre akkor jutottam, amikor végignéztem azt a másfél órás videót, amelyiken Kirk egymaga vitatkozik huszonegy woke egyetemista diákkal. A vitát most, a cikk írása pillanatában több mint tízmillióan nézték már meg.”
Majd ezt: „Bepillantást nyerhettünk annak az új nemzedéknek a gondolkodásába, amelyiket már a nyugati marxista elit nevelt, idomított, indoktrinált ideológiai harcosokká. A formálódó új elitet láthattuk fegyvereit köszörülve. Hol van már a posztmodern játszótér, ahol az eszmék békés párbeszéde kapcsán a tétet hiányoltuk! Hol van már a tolerancia és a befogadás lagymatag, plazmaszerű békéje, a sokféle szellemi áramlat lassú egymás melletti hömpölygése, az útkeresés, a nyelvi játékok felelőtlen El Caminója! Ez a vita agresszív volt, arrogáns, békétlen, céltudatos, dogmatikus, könyörtelen. Az egyetemisták pontosan tudták, miben hisznek, pontosan tudták, miben nem hisznek, ismerték ellenfelüket, és meg akartak őt semmisíteni. Harag volt bennük és türelmetlenség. Lélegzetvételnyi időt nem adtak a köztük lévő ellenségnek. Lincseltek.”
Reggeli naplójegyzetek a Numeriről (16) – A megszépült múlt csúnya jelene
„Ekkor hívatta Mózes Dátánt és Abirámot, Eliáb fiait. De azok ezt mondták: Nem megyünk! Nem elég, hogy elhoztál bennünket a tejjel és mézzel folyó földről, hogy megölj bennünket a pusztában, hanem még zsarnokoskodni is akarsz rajtunk?!” (4Móz 16,12-13)
Eliáb fiai lázadásában a múlt és a jelen fölcserélése a leginkább meghökkentő elem. Dátán és Abirám tejjel és mézzel folyó földnek nevezik Egyiptomot. Azt a földet, ahol rabszolgákként sanyargatták őket. Azt a földet, ahonnan JHVH hatalmas kézzel szabadította ki Ábrahám és József gyermekeit. Azt a földet, ahol a zsarnok hajcsárokkal dolgoztatta őket, és ahol a gyermekek életét csak a bábák bátorsága mentette meg. Megszépült a múlt.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK