Francis Schaeffer és az új szuperspiritualitás
Emlékszem, amikor a 90-es évek elején szóba került Francis Schaeffer könyveinek magyarra fordítása, többen azt vetették ellene, hogy Schaeffer gondolatai addigra elavultak. Volt némi igazság ebben, hiszen Schaeffer kontextusa az 1950-es és 1980-as évek közötti időszak volt, az egzisztencializmus hőskora, amikor a posztmodern szót sem igazán használták még a tömegek, mert épp akkor konstruálták kiábrándult marxista értelmiségiek. A világ tényleg sokat változott azóta, és bár indokolt lenne többet beszélni az egzisztencialista filozófia mai kultúrára gyakorolt hatásáról (sokkal erőteljesebb, mint gondolnánk), Schaeffer zenitjén legalább ötven évvel túl vagyunk, és már a 90-es években is túl voltunk rajta. És mégis, van valami egészen különleges váteszi előrelátás Schaeffer írásaiban, ami meglepően relevánssá teszi őt napjainkban, és relevánssá tette őt a kilencvenes években is. Ez most azért fogalmazódott meg bennem, mert tegnapelőtt újraolvastam Schaeffer The New Super-Spirituality c. könyvét, amit még 1993-ban vásároltam az angliai L’Abriban.
Konteó Norvégiáról?
Egy friss cikke alatti kommentszekcióban kisebb bizonytalankodás után Sitku Tibornak sikerült végül betolnia a norvég gyermekvédelmi témát abba a keretbe, hogy Szabados Ádám egy vad konteót terjeszt. Már hozzászoktam, mint egy régi kakukkos órához, hogy Sytkának valamiért visszatérő témája lettem, most viszont kifejezetten nem mulattat, hogy ezzel a súlyos üggyel kapcsolatban is ezek a reflexek jönnek elő. Az még méltatlanabb, hogy Sytka a sok dologban méltán bírálható, de a jelenséggel semmilyen kapcsolatban nem lévő magyar kormány iránti antipátiáját is ráhúzza erre az iszonyatos történetre. Szegény Dezső András után most Ábrahám Róbert lett propagandista, mert az oknyomozó riporter a filmjében nem hallgatja el azt a részletet, hogy a norvég megszólalók meglepően pozitívan beszélnek a magyar gyermekvédelmi törvénynek éppen a norvég kormány által kritizált passzusáról. Ábrahám Róbert munkája egyszerűen zárójelbe tehető, mert „propagandista”, a dokumentumfilmjét évekkel megelőző cikkeim pedig mi mások lennének, mint egy szaftos összeesküvés-elmélet kitüremkedései.
Richard Wurmbrand: Marx és Sátán
A Tűzfal podcast harmincötödik részében Richard Wurmbrand Marx és Sátán c. könyvéről beszélgetünk. Wurmbrand szerint Karl Marx és a marxizmus szoros kapcsolatba hozható a sátánizmussal. „Még a világi gondolkodásúak is megborzonganának, ha bebizonyosodna, hogy a marxizmus kezdeményezői és képviselői titokban sátánimádók voltak…” – írja. Igen, mi is megborzongtunk Wurmbrand meghökkentő felvetésétől, és ebben az epizódban azt beszéljük át, hogy vannak-e erre hihető bizonyítékok.
Skandinávia elrabolt gyermekei
Ez a címe Ábrahám Róbert és Lukács Adorján új, felkavaró dokumentumfilmjének, amely a norvégiai gyermekvédelmi szolgálatok áldatlan, gonosz tevékenységéről szól. A norvégiai állami gyermekrablások gyomorforgató, horrorisztikus valóságáról 2016-ban és 2017-ben én is több cikkben írtam (a filmben az egyik cikket be is vágják), és részt vettem egy kerekasztal-beszélgetésen is, ahol többek között egy norvég pszichológus (a filmben is szereplő Einar Salvesen) és egy norvég újságíró voltak a beszélgetőpartnereim. A beszélgetésről több norvég újság is beszámolt (épp az egyik erősebb mondatomat kiemelve a főcímben), és nemrég láttam, hogy egy norvég tudományos kiadványban is hivatkoztak rám a témában. Annak idején a norvég újságíró nem értett egyet velem, túlzónak, hihetetlennek tartotta, amiket Einar Salvesennel együtt mondtunk. Pár éve ismét összefutottunk egy nemzetközi konferencián, akkor az újságíró jött oda hozzám, kezet nyújtott, és meglepetésemre azt mondta: „Mindenben igazad volt. Akkor még nem akartuk elhinni, hogy ekkora a baj, de már mi is látjuk.”
Paraszthajszál
Hetven éve kapott ki az Aranycsapat a berni stadionban. Szinte hihetetlen ezt kimondani, de aznap világbajnoki döntőt játszottunk az NSZK ellen. (Az ugye Németország nyugati fele volt, és Gary Lineker mondata máris jön felénk teljes erővel…) Ami Németországnak a háború utáni talpraállást jelentette, az nekünk a sors kegyetlen fintorát. Bernben egy egész országot szúrtak szíven, és az az ország akkor mi voltunk. Az Aranycsapat legfontosabb mérkőzésén paraszthajszálnyira voltunk Magyarország megdicsőülésétől, és annyival is maradtunk le róla. Mi voltunk az abszolút esélyesek, két góllal vezettünk is, a zsebünkben volt a trófea, a szánkban volt a sajt, végül mégis kiénekelték onnan. Az a nap nem Irapuató gyógyít6atlan megaláztatása volt, hanem valami jóval sokkolóbb: egy biztos győzelemről való érthetetlen lemaradás, egy szörnyű, groteszk megingás a legutolsó pillanatban.
Pachacuti inka uralkodó pálfordulása
A világ egyik igen jelentős és fejlett kultúráját képviselő Inka Birodalom a mai napig félelemmel vegyes kíváncsisággal tölti el a kutatókat, hiszen tele van rejtélyekkel, titkokkal és meglepetésekkel. Philip Ainworth Means antropológus-történész több könyvet is írt a Kolumbusz előtti Dél-Amerikáról, és rámutat egy különös fordulatra, amely az egyik legnagyobb inka uralkodó, Pachacuti világképében ment végbe. Pachacuti jelentőségét mutatja, hogy az ő nevéhez fűződik az inka főváros, Cuzco megépítése, a Nap-templom helyreállítása, valamint számos palota és erődítmény létrehozása. Ezek közül a legismertebb a szédületes környezetben fekvő Machu Picchu, amely elhelyezkedése miatt annyira rejtve volt a világ szeme elől, hogy hosszú ideig a spanyol hódítók sem fedezték fel. Az inkák Intit, a Napot imádták, ennek a vallásnak a híve volt Pachacuti is egészen addig, amíg valamire rá nem jött. Hogy mi volt az a különös fordulat, amely Means szerint Pachacutiban végbement, arról az Ethosz folyóirat 1991/2. számában jelent meg egy érdekes összefoglaló. A továbbiakban ebből a cikkből idézek részleteket.
Megbotránkozzunk Isten irgalmatlanságán?
A hitünk valódiságát gyakran az mutatja meg, hogy igazat adunk-e Istennek, amikor irgalmasabban cselekszik annál, ami szerintünk helyes lenne. Ezt látjuk Jónás esetében, aki megbotránkozik, amikor Isten nem hajtja végre a meghirdetett ítéletet Ninive felett, holott ő már odakészítette a kis székét a kunyhója elé a tök árnyéka alá, hogy biztonságos páholyból nézze végig, ahogy beteljesedik a rá bízott prófécia. Valahol a farizeusok is azon rökönyödtek meg, hogy Jézus Isten nevében olyan szélsőségesen erkölcstelen életet élő polgártársaiknak adott kegyelmet, akik arra egyáltalán nem szolgáltak rá, sőt, a Tóra értelmében akár még halálbüntetésre is méltók voltak. Hitetlenül reagáltak, mert a hit ezekben az esetekben azt jelentette volna, hogy elfogadják: Isten irgalmasabb az elvárásaiknál.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK