Kőkemény lelkigondozói szempont – Bolyki László írása a Yancey-ügyre adott reakciók kapcsán
Alig telt el fél év a Pintér Béla-ügy óta, itt egy újabb erkölcsi bukás, ezúttal viszont Philip Yancey-ről, a világhírű evangéliumi szerzőről, népszerű előadóról szólnak a lehangoló hírek, melyek túlzás nélkül állítható, hogy az egész evangéliumi világot megrázzák. A két történet sok szempontból hasonlít egymáshoz, de sok az eltérés is. Talán a legfontosabb különbség, hogy Yancey maga hozta nyilvánosságra az ügyét, nem próbálta meg bagatellizálni a tetteit, vagy áldozatnak bemutatni magát, hanem teljeskörűen vállalta a felelősséget mindenért, így nem is alakulhatott ki az a méltatlan helyzet, mint nálunk, a Pintér-ügyet követően. A közös pont a két történetben, hogy mindkét szolgáló nagyon népszerű volt a keresztények közt, és meglett férfiemberekként kiderült róluk, hogy hosszú éveken át kettős életet éltek, szembemenvén a saját maguk által is képviselt és hirdetett bibliai alapelvekkel.
Red flag
Akkor a csapdát megkerülve kezdjük el levonni az újabb csalódás tanulságait. Nem, nem elég az, hogy örüljünk Yancey megtérésének. Ez most itt nem a helyén mondott ige. Sem lélektanilag, sem teológiailag nem tartom megfelelő reakciónak. Ne akarjuk azonnal, pláne kedélyes kegyeskedéssel bevarrni a tátongó, nyílt sebet, amit megint egy lélekpásztor árulása okozott az egyházban. Tulajdonképpen még azt se tudjuk biztosan, hogy ez egy megtérés-e. Szavakat hallottunk már Yancey-től, a szívét sem akkor nem ismertük, amikor más asszony ágyára járt, sem most nem ismerjük. Egyáltalán nem is tartom feladatomnak, hogy a szívéről ítéletet mondjak, túl azon, ami a tetteiből mindenkinek nyilvánvaló. Van azonban más, ami határozottan időszerű: őszintén szembenézni a jelenséggel és a hatásával.
A kegyelem-csapda
Philip Yancey erkölcsi bukása különös csapdába csalta a fejét kapkodva forgató keresztény világot. Azáltal, hogy a radikális kegyelemről író szerző őszintén megvallotta a vétkét (nyolc éven át tartó házasságtörő kapcsolat egy házas nővel), választás elé állított bennünket. Azzal az ítélet nélküli kegyelemmel reagálunk rá, amiről évtizedeken át beszélt, vagy szembe megyünk a kegyelemmel és akkor farizeusok leszünk? Különösen azok számára kelepce ez, akik olvasták és szerették a műveit, sőt, akár maguk is radikális változáson mentek át a kegyelem kérdésében. Ők ugyanis már eleve abban a mátrixban gondolkodnak a helyes és helytelen keresztény reakciókról, amit Yancey-től tanultak. Akik meg nem, azok is Yancey mércéje alapján lesznek megítélve.
Kihunyt a gyertya
Tarr Béla A torinói ló után nem készített több filmet. Mert mit lehetne mondani azután, hogy az utolsó gyertya is kihunyt? Mit lehetne mondani a halál után? A halál után nincs már semmi.
És mit lehetne mondani Tarr Béla halála után? Hogy nem lehet mondani semmit? Hogy nincs semmi?
Család, identitás, politika, vezetés, evangélium
Az Evangéliumi Fórum egyik legfontosabb célja, hogy aktuális kulturális kihívásokra evangéliumi válaszokat adjon. A 2025-ös Evangéliumi Fórumon – 2026-ra készülve – nyolc különböző műhelyben dolgoztunk, emellett tizennyolc szeminárium és előadás keretében jártuk körül a bibliai hit és a jelen valóság kapcsolatát. Szeretném itt most elérhetővé tenni a plenáris előadásokat. (Az előadókról: Sípos A. Szabolcs a Fiúság Akadémia igazgatója, Andrew Fellows kulturális apologéta, a L’Abri Fellowship korábbi nemzetközi vezetője, Sikó Mihály presbiteriánus lelkész, én pedig én vagyok.)
Legjobb olvasmányaim 2025-ben
Folytatva a tizenöt éves hagyományt (azóta írom a Divinityt), az év utolsó napján a legjobb olvasmányélményeim következnek. Idén is visszatérő vendégeim voltak Chesterton és Han, de mivel róluk évek óta írok, ezúttal másokat emelek ki a megszokott három kategóriában: teológia, spiritualitás, kultúra.
Váratlan precedens az egyházi világban
Kevés publicitást kapott egy egyházi ügy, ami idén történt, és teljesen eltér az ismerős mintázattól. Arról van szó, hogy a szexuális etika kapcsán zajló vita miatt több tucat gyülekezet szakadt ki az észak-amerikai Christian Reformed Church (CRC) nevű felekezetből, és létrejött egy új felekezet Kanadában. Joggal kérdezheti most valaki, hogy mégis mi ebben az újdonság. Eddig inkább ismerős a mintázat, ráadásul ugyanez történt a másik észak-amerikai református felekezettel, a Reformed Church in America (RCA) szervezetével is. Utóbbiból 44 gyülekezet vált ki ebben az évben, előbbiből 33. Nincs ebben semmi szokatlan, számos más felekezetben is ez történik. A globális Anglikán Közösség is szakad az LMBTQ-téma mentén, a metodisták is szakadnak, minden felekezet szakad, talán még a Római Katolikus Egyház is szakadni fog.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK