Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Szabados Ádám

Hiteles a Josephus-idézet Jézus feltámadásáról?

A názáreti Jézus történetisége mellett az egyik régi érv az ún. Testimonium Flavianum, egy szakasz Josephus Flavius A zsidók története c. művéből. Ezt a szakaszt hagyományosan a legkorábbi Biblián kívüli bizonyítéknak tartották, hiszen Josephus Kr. u. 1. századi – vagyis az apostolokkal kortárs – zsidó történetíró volt. A 18.3.3 szakasz így hangzik: „Ebben az időben azonban megjelent Jézus, a bölcs ember, ha egyáltalán embernek kell őt neveznünk, hiszen csodás dolgokat tett és olyan emberek tanítója volt, akik élvezettel fogadják az igazságot. És sok zsidót és sok görögöt megnyert. Ő volt a...

bővebben

JHVH Jireh

Hogy mit élt át az Atya Nagypénteken, azt senki az emberek közt nem tudhatja jobban Ábrahámnál, Isten barátjánál, aki a Mórijjá hegyén kész volt a fiára emelni a kést. Ábrahám engedelmesen ment a hegyre, de a kezét az utolsó pillanatban megfogta az Atya. Ezt én teszem meg, neked nem kell. Te most már jobban ismersz engem, mint az emberek. A barátom vagy. Egy bárány került Izsák helyére, de mindketten tudták, hogy a valódi áldozat a Fiú lesz. Ábrahám látta ezt és örvendezett. Ahogy bepillantott saját szívén keresztül az Atya szívébe, nem gyűlölettel, hanem szeretettel találkozott. Ahogy...

bővebben

Hogyan olvassunk világi irodalmat? (3)

3. ÉLVEZZÜK! Láttuk, mi az irodalom, gondolkodtunk az olvasmányaink megválogatásáról, most fordítsuk a figyelmünket arra, hogy miért és hogyan is olvassunk egyáltalán irodalmat! Az első tanácsom ezzel kapcsolatban az, hogy egyszerűen csak élvezzük! Korábban említettem Horatiust, aki szerint az irodalom kettős célja az, hogy tanítson és gyönyörködtessen, és említettem azt is, hogy számunkra, keresztények számára a hasznosság valamiért könnyebben értelmezhető cél, mint a gyönyörködtetés. Szükséges tehát két dolgot tisztázni, mielőtt rátérnénk az irodalomban való gyönyörködés fontosságára. Az...

bővebben

A Notre Dame tornya nem most dőlt le

A párizsi Notre Dame-ot emésztő tűz annyira erős szimbólum, hogy szinte nem is szabad hozzányúlni. Túl nagy a kísértés, hogy mindenki azt lássa bele, ami őt foglalkoztatja. A katolikus a kereszténység válságát, a konzervatív a régi Európa feladását, a progresszív a haladás elkerülhetetlenségét, a fundamentalista protestáns a Mária-kultusz feletti ítéletet, a filozófus a korszakváltás befejeződését, a költő egy civilizáció halálát, Emmanuel (!) Macron pedig akár énekelhetne is a tűz fényében, mint annak idején Néró, aki aztán a keresztényeket tette felelőssé az örök város pusztulásáért. Én...

bővebben

Teológia és természet – néhány gondolat Chiciudean Miklós és Bolyki László vitájához

Chiciudean Miklós rövid időn belül immár második interjúban bírálja Bolyki László Kegyelem és kalmárszellem c. könyvét. A két interjú között Márkus Tamás korrekten Bolyki Lacival is készített egy interjút, amelyben Laci igyekezett tisztába tenni félreértéseket, indokolni a megközelítése helyességét és megmagyarázni, szerinte miért fontos a kegyelem üzenetének a hangsúlyozása, és hogyan lehet ezt úgy tenni, hogy az ne vezessen antinomizmushoz. Miklós a második beszélgetésben válaszol Laci gondolataira, de továbbra sem ért egyet vele, és rendszerhibának nevezi, hogy Laci teológiai kérdésekről...

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK