„Hajtsd az állatot s ne akadályozz
a vágtatásban, ameddig nem szólok!”
– az ijedt szolgára így kiáltott
az asszony, akit a borzasztó sokk
az Isten szent emberéhez hajszolt –
bár most nem volt sem ünnep, sem újhold.
Szívébe vad anyaösztön karmolt,
arcára állatibb vonások ültek
a szamaránál, melyen vágtatott.
Barna fürtjeit meg sem fésülte,
a rendetlen lobonc anyamedvéé,
kinek féltett bocsai eltűntek.
(Nincs ijesztőbb lény a gyermekéért
megveszekedett nősténynél, mert bármit
megtesz a kölykéért – ha kell, széttép!)
Nem mert az asszonnyal szembeszállni
még ura sem; a halálra szánt anya
a fiát akarta élve látni.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Művészet
Roger Scruton: A szépről
A Különvélemény 14. epizódjában Roger Scruton A szépről c. könyvét beszéljük át. A szép kérdése sokkal messzebb mutat, mint a szépítélet, vagy az, hogy szép környezetben élünk-e. Messzebb mutat a természeti és az emberi szépségnél is, sőt, magánál a művészetnél is. A szép kérdése azt veti fel, hogy vajon metafizikai értelemben otthon vagyunk-e a világban, van-e eredendő rend és odaillés, van-e jelentés és értelem, van-e transzcendens valóság, amely után a szép élménye vágyat ébreszt bennünk, vagy éppen egzisztenciális félelmet, amely menekülésre késztet. A szép problematikája vezet el a megszentségtelenítés modern törekvéséhez is, ahhoz a meglepő fordulathoz, hogy „a művészet fölvette a szép fáklyáját, vitte egy darabig, majd beledobta Párizs piszoárjaiba” (109). Mi igyekszünk most is fölfelé mutatni.
Isten zsonglőre
John Owen, az ismert puritán teológus mondta egyszer John Bunyanról, a Zarándok útja szerzőjéről: „Egész műveltségemet odaadnám azért, hogy úgy meg tudjam ragadni az emberek szívét, ahogy ez az üstfoltozó.” Hasonlót érzek, amikort Chestertonra gondolok. Nekem is volt olyan pillanatom, amikor minden tanulmányomat odaadtam volna azért, hogy úgy tudjak írni, mint ez az írózseni, vagy ha életemben csak egyetlen olyan könyvet írhatnék, mint a St. Francis of Assisi. Ez a különleges életrajz, amely egyszerre szépirodalom, teológia, kortörténet, de leginkább egy akrobata merészségével megírt, terjedelmes esszé, Assisi Szent Ferenc alakjában számomra a mennyet és a földet kapcsolja össze, mégpedig úgy, hogy mindkettő – egy tarthatatlan, groteszk pozícióba helyezkedve – a másikban tükröződik, engem pedig minden alkalommal úgy nyűgöz le, mint egy kisgyereket.
Hiúkra és gyávákra nem építhetjük az életünket!
A szociológiában és a közvéleménykutatók között ismert jelenség az ún. „társadalmi kívánatosság” (social desirability) faktor, vagyis az a jelenség, hogy a véleményünket könnyen igazítjuk ahhoz, amiről úgy gondoljuk, hogy társadalmilag kívánatos, hogy ezáltal elkerüljük a megbélyegzést, a megszégyenítést, az elutasítást. Ez a jelenség ugyanúgy ismert a tudomány, a művészet és a teológia világában, mint a hétköznapi életben. Ez a tényező az egyik legveszélyesebb csapda annak a számára, aki Jézus Krisztus követője akar lenni.
Tűz és Lélek
A próféta még mindig reszketett,
de ujja mint régi mesék szent fája
lassan a magasba emelkedett,
vagy mint kard, mit hős von ki csatában,
hogy a lemenő napot is átdöfje,
a pengét az alkonyatba mártva,
s a meredt ujj szavak nélkül nyögte:
„Istenem! Nincsen nálam nagyobb árva!”
(Pedig egykor volt tizenkét ökre,
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK