Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Pintér Béla nem mond igazat.
Amikor május 25-én a gyülekezetem előtt nyilvánosan megszólaltam, akkor a beszédem egy pontján elmondtam, hogy mi fog történni. Az egyház berkeiben történő hatalommal való visszaélésnek ugyanis van szakirodalma. Ez egy kutatott terület.
A Tűzfal podcast ötvenkettedik epizódjában egy másfél milliós nézettségű Friderikusz-interjú kapcsán beszélgetünk a generációk közötti különbségekről és a hídépítés lehetőségéről. Van-e esély a nemzedékek közötti megértésre? A beszélgetést megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján, vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple Podcasten is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!
Az egyik legnagyobb kulturális különbség, ami elválasztja a szüleink és a gyermekeink generációját, illetve különféle szubkultúrákat átvágva ma is éles határvonalakat húz a civilizációnk egyik és másik fele között, a valósághoz való viszony. Erről Carl R. Trueman A modern én felemelkedése és diadala (Axioma- BKKI, 2024) című könyvében (itt és itt beszélgetünk róla) alapos eszmetörténeti áttekintést ad, expresszív individualizmusként beazonosítva azt a forradalmi változást, amely a valósághoz való megváltozott viszonyt jellemzi. De lehet egyszerűbben is fogalmazni. Doug Wilson amerikai teológus és kulturális elemző például röviden így foglalja össze a szemléletváltást:
A Tűzfal podcast ötvenegyedik epizódjában a Kamaszok című négyrészes angol minisorozatot beszéljük át. Nagyon megrázó alkotásról van szó, amely márciusi megjelenése óta éles társadalmi vitákat, sőt törvénymódosításokat is eredményez az angolszász világban. Igyekszünk kritikusan, de mind a kamaszok, mind a szüleik iránti mély empátiával hozzányúlni a témához. A beszélgetést megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján, vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple Podcasten is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!...
Ha közelebbről megvizsgáljuk a teopolitikai meggyőződéseinket, valószínűleg azt találjuk, hogy a kereszténység társadalmi szerepével kapcsolatos véleményünk mélyén vagy konstantini, vagy anabaptista ösztönök húzódnak meg, és bár ezek ritkán következetesek, meghajlítják számunkra a teret. N. T. Wright a konstantini ösztönökhöz a kompromisszum, az anabaptista ösztönökhöz az elkülönülés szavakat kapcsolja (Paul and the Faithfulness of God, 1307), mert míg a konstantini keresztény kísértése leginkább az, hogy a hatalom miatt kompromisszumot kössön az evangélium radikális üzenetében, az anabaptista kísértése az, hogy radikálisan leválassza magát a társadalomról és annak formálásáról. Ezek az opciók egy-egy végpontot jelölnek, de felismerhető történelmi tendenciákról van szó, és a keresztények általában az egyik vagy a másik felé hajlanak. Sokunkban mindkét ösztön jelen van, csak olykor a konstantini, máskor az anabaptista reflexek az erősebbek.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK