Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Felismerjük-e a meglátogatás idejét? A Tűzfal podcast hatvanharmadik részében Tolsztoj (?) ismert novellájáról és a megtestesülésről beszélgetünk. Valamint több kapcsolódó témáról, ami személyessé is válhat számunkra. Az epizódot megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple Podcast-en is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!
Az elmúlt évtized egyik meglepő fejleménye, hogy az amerikai keresztény világban megerősödött azok tábora, akik posztmillennista eszkatológiát vallanak. Amikor az 1990-es években elmerültem a különböző végidős modellek tanulmányozásában, a posztmillennista szemlélet annyira egzotikusnak és anakronisztikusnak számított, hogy alig lehetett kortárs teológust találni, aki képviselhette volna. Loraine Boettner volt szinte az egyetlen, aki a képzettebb teológusok eszébe jutott, esetleg még Iain H. Murray, aki megírta a The Puritan Hope című művét, rajtuk kívül viszont csak régi puritánok (mint Jonathan Edwards) és kihalófélben lévő, teljesen marginális teonomista dinoszauruszok (mint R. J. Rushdoony). A nyugati világ keresztény szempontból pedig utána nem jobbra, hanem rosszabbra fordult: derűlátásra nem volt különösebb ok, pesszimizmusra annál inkább. Úgy tűnt, a posztmillennizmus optimista szemlélete a keresztény kultúrával együtt vált a múlt részévé.
„Hebrón hét évvel korábban épült, mint az egyiptomi Cóan.” (4Móz 13,22)
A Kánaán kikémlelésére küldött férfiak eljutottak Hebrónig. Amikor megálltak az Anák-fiak által birtokolt város előtt, minden bizonnyal lenyűgözték őket Hebrón falai, hiszen egy olyan várost láttak, amelynek históriája mélyen visszanyúlik az ősi történelembe, korábbra még az egyiptomi Cóan (צֹ֥עַן מִצְרָֽיִם) városánál is.
„A nép pedig folyton csak panaszkodott az Úrnak, hogy rosszul megy a sora. Az Úr pedig meghallotta, és haragra gerjedt. Fölgyulladt ellenük az Úr tüze, és belekapott a tábor szélébe.” (4Móz 11,1)
A jól ismert magyar panaszkultúra nem előzmény nélküli a történelemben, magunkra ismerhetünk a pusztában vándorló zsidók folyamatos zúgolódásában is. Azt olvassuk, hogy a nép folyton csak panaszkodott, hogy rosszul megy a dolga. Szó szerint: a nép olyan lett, mint panaszkodók – rosszat az Úr füleiben (וַיְהִ֤י הָעָם כְּמִתְאֹ֣נְנִ֔ים רַ֖ע בְּאָזְנֵ֣י יְהוָ֑ה). A mondatban szereplő rosszat egyes bibliafordítások a nép sorsával kapcsolatos rossz dolgokra értik, de érthetjük úgy is, hogy az Úr tartotta rossznak a panaszkodásukat. Akárhogy is fordítjuk a mondatot, egyértelmű, hogy az Úr helytelenítette a nép zúgolódását, megharagudott rájuk miatta, és ítélettel felelt.
Dallas Willarddal való 2006-os személyes találkozásom jó példája az elpuskázott lehetőségeknek. Kettesben reggeliztünk, volt nagyjából egy órám, hogy kifaggassam, de egyetlen jó kérdés sem jutott eszembe. Magára a beszélgetésre is csak halványan emlékszem. Ott ülök vele szemben, próbálom kihasználni az ölembe pottyant lehetőséget, de egyre banálisabb irányt vesznek a kérdéseim, és a beszélgetésből tulajdonképpen két évtizedes távlatban is csak egy szemüveges, körteformájú embert tudok magam elé idézni, azt nem, hogy miről is volt köztünk szó. Abban viszont biztos vagyok, hogy a szentség utáni sóvárgás volt a láng, amit évekkel korábban The Spirit of the Discipline című könyve felgerjesztett bennem, és amiről igazából érdekelt volna bármi, amit tőle hallhatok.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK