A magvas gondolatok jóllakatnak, a magtalanok ürességérzetet hagynak maguk után. Slavoj Žižek szlovén filozófus A törékeny abszolútum – avagy miért érdemes harcolni a keresztény örökségért? (Typotex, 2011) c. könyvét olvasva folyamatosan mindkettőt éreztem. Voltak pillanatok, amikor sikerült ráharapnom egy-egy valódi gondolatra, amit ízlelgethettem, utána viszont oldalakon át rendre a puffasztott semmi következett. A kötet nagyjából ezt a ciklust járja be ismétlődő monotonitással. Elindul egy fejezet valami izgalmas felvetéssel (pl. hol kezdődik a Balkán? miért szeretjük a Coca Colát?), majd teljesen értelmetlen szóförgeteg követi, amelyről a legjobb szándékkal is lehetetlenség eldönteni, hogy jelent-e bármit. A végén egy hasonlóan talányos és semmitmondó konklúzió, köztük esetleg egy-egy bravúros gondolat. Mindez háromszáz oldalon keresztül.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Filozófia
A Nyugat Dosztojevszkij nélkül
A napokban terjedt el a hír, hogy a Milánói Egyetemen eltörölték a Dosztojevszkijről szóló kurzust. Paolo Neri olasz író oktatta volna a tárgyat. Az egyetem vezetése arról értesítette az írót, hogy az Ukrajna elleni katonai támadás miatt nem akarnak belső vitákat az egyetemen, ezért az előadássorozatot nem lehet most megtartani. Neri egy rövid videóban megdöbbenéssel és könnyezve mondja el az esetet. Könnyezik akkor is, amikor az Ukrajnában zajló szörnyűségekről beszél, meg akkor is, amikor bejelenti: Olaszországban ma olyan helyzet állt elő, hogy nem lehet Dosztojevszkijt tanítani. Éppen Dosztojevszkijt. Neri rámutat a dolog különös iróniájára: az orosz íróóriást 1849-ben azért ítélték halálra, mert tiltott könyveket olvasott. Most az ő könyveit nem lehet oktatni.
Marx és Sátán
Döbbenetes könyvet fejeztem be. A szerző Richard Wurmbrand romániai lelkész, aki tizennégy évet töltött kommunista börtönökben. Wurmbrandot Visky András erdélyi drámaírón keresztül szerettem meg. A Fogoly vagyok c. könyvecskében édesapja Wurmbrandról szóló visszaemlékezéseit szabdalta kiváló dramaturgiai érzékkel rövid történetfoszlányokra. Ezekből ismertem meg „Richárd rabbi” szárnyaló szellemét. Az én példányomba András a konyhaasztalukon tréfás üzenetet firkantott, utalva egy beszélgetésünkre: „Ádám! Ez itt egy fölfelé pörgető mókuskerék! Szeretettel, öleléssel: András. 2003. június 12.” Azóta végigolvastam Wurmbrand több könyvét, a Beszédek a magánzárkában-t másodszor is, a Mélységben járattad őket c. életrajzi regényét pedig a feleségemmel olvassuk éppen újra. Régi ismerősként köszöntöm a történeteit. Valóban fölfelé pörgettek. Egy viszont eddig kimaradt: a Marx és Sátán (Stephanus, 1997). Ez az a könyv, ami újdonságként robbant most a lelkembe.
A hit bizonyossága több a racionális bizonyításnál
A bizonyosság kapcsán körülöttem fellángolt vitát látva déjà vu érzésem van. Mintha ez megtörtént volna már. Ezeket a vitákat húsz-harminc évvel ezelőtt lefolytattam, nem is egyszer. Fiatal hívőként megéltem, hogy a világom globálissá zsugorodott, és mindenféle világnézetek, vallások és bölcseletek lepték el. Telibe kaptam a posztmodernnek nevezett intellektuális mozgalmat is, amely éppen virágkorát élte. A nyugati világ torkig volt a racionalizmussal, helyette az intuíció keleti útjait kereste, próbálta meghaladni a konfliktusokat okozó dualista megközelítéseket, és ezekkel együtt lemondott az igazságról. Ennek egyik oka a pluralizmus mellett az észtől remélt bizonyosság kudarca volt. Abban az időben olyan volt az igazságot keresni, mint amikor valakit bedobnak az óceán közepébe, és azt mondják, hogy tetszés szerint bármelyik irányban elkezdhet úszni, és mivel a partra úgysem fog kiérni, egyszerűen csak élvezze a vizet. Intellektuális és hitbeli fejlődésem jelentős része arról szólt, hogy valahogy mégiscsak kijussak a partra. Mivel sikerült, nem csak együttérzéssel, de reménységgel is figyelem azok küzdelmét, akik most ugyanabban az óceánban találják magukat, amelyben én is vergődtem annak idején.
A Bibliában minden kor és kultúra megbotránkozik
Minden kornak és kultúrának megvannak a maga nehézségei a bibliai szöveggel. Az ókeresztény kor görög teológusai számára például az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy a Biblia szenvedélyeket tulajdonít Istennek, ráadásul nem is mindig a görög esztétikai ízlésnek megfelelő stílusban. No meg az, hogy az Ószövetségben Isten anyagi értelemben áldja meg az övéit, és zavarba ejtően erotikus időnként a nyelvezete.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK