A bizonyosság kapcsán körülöttem fellángolt vitát látva déjà vu érzésem van. Mintha ez megtörtént volna már. Ezeket a vitákat húsz-harminc évvel ezelőtt lefolytattam, nem is egyszer. Fiatal hívőként megéltem, hogy a világom globálissá zsugorodott, és mindenféle világnézetek, vallások és bölcseletek lepték el. Telibe kaptam a posztmodernnek nevezett intellektuális mozgalmat is, amely éppen virágkorát élte. A nyugati világ torkig volt a racionalizmussal, helyette az intuíció keleti útjait kereste, próbálta meghaladni a konfliktusokat okozó dualista megközelítéseket, és ezekkel együtt lemondott az igazságról. Ennek egyik oka a pluralizmus mellett az észtől remélt bizonyosság kudarca volt. Abban az időben olyan volt az igazságot keresni, mint amikor valakit bedobnak az óceán közepébe, és azt mondják, hogy tetszés szerint bármelyik irányban elkezdhet úszni, és mivel a partra úgysem fog kiérni, egyszerűen csak élvezze a vizet. Intellektuális és hitbeli fejlődésem jelentős része arról szólt, hogy valahogy mégiscsak kijussak a partra. Mivel sikerült, nem csak együttérzéssel, de reménységgel is figyelem azok küzdelmét, akik most ugyanabban az óceánban találják magukat, amelyben én is vergődtem annak idején.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Filozófia
A Bibliában minden kor és kultúra megbotránkozik
Minden kornak és kultúrának megvannak a maga nehézségei a bibliai szöveggel. Az ókeresztény kor görög teológusai számára például az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy a Biblia szenvedélyeket tulajdonít Istennek, ráadásul nem is mindig a görög esztétikai ízlésnek megfelelő stílusban. No meg az, hogy az Ószövetségben Isten anyagi értelemben áldja meg az övéit, és zavarba ejtően erotikus időnként a nyelvezete.
Sorozat az istenképű emberről
Jakus Ágnes, a parokia.hu újságírója álmodta meg azt a hatrészes cikksorozatot, amiben néhány cikk megírásával én is részt vettem. A miniprojekt célja az volt, hogy az ember istenképűsége fényében beszéljünk a keresztény életről, a kreativitásról, a megszentelődésről, az egyházról, az imádságról és az ember világban betöltött küldetéséről. Örömmel írtam meg a rám bízott cikkeket, mert a témafelvetés szerintem is fontos és kiemelt figyelmet érdemel. A megvalósult kereszténységből ugyanis gyakran hiányzik a szó legszorosabb értelmében vett emberség, ami nélkül pedig nincs egészséges, igaz lelkiség. Ági az első cikket Hamar Danira, a másodikat Földesi Barnabásra, a többit rám bízta. Jó szívvel ajánlom a sorozatot, szerintem érdemes elölről, egészében végigolvasni!
Steiner Kristóf morális univerzuma
A minap a Google algoritmusa elém dobta Steiner Kristóf egyik facebook bejegyzését, ami a nyilvános meztelenségről szólt. Azt hiszem, azért talált meg ez a poszt, mert egyszer korábban olvastam a szerző cikkét arról, hogy hogyan gyászolta el az édesanyját. Megrázó írás volt egy jó tollú újságírótól, aki érezhetően egy másik morális univerzumban él, mint ahol én. A megértés szándékával közeledtem ehhez az írásához is, és néhány dolgot talán meg is értettem belőle. Elgondolkodtatott, mennyire logikusan érvel a maga észszerűsége mentén, most például amellett, hogy nyilvános helyeken is engedni kellene az embereknek, hogy meztelenül sétáljanak. Ezt írja: „ha normalizáljuk az intimitást, sokkal kevesebb nyomorult lelkű, öngyűlölő gyerek és felnőtt végez majd roncsként az élet iskolájában”. Vagy ezt: „Ha az ember természetes kíváncsisággal és elfogadással tudja kezelni a pőreséget, nem lesz szüksége nőket lealacsonyító, férfiakat tárgyiasító, valóságtól elrugaszkodott pornófilmeket nézni.”
A genderkérdésről szeretettel
A Különvélemény 20. epizódjában Imrével most azt kockáztatjuk, hogy a kulturális háború kellős közepén fogalmazunk meg különvéleményt, miközben a két lövészárokból kilőtt lövedékek a fejünk mellett zúgnak el. Igen, a genderkérdésről van szó. Beszélgetésünk kiindulópontja az az átfogó munka, amit Szilvay Gergely A gender-elmélet kritikája c. könyvével tett le az asztalra. Tudjuk, hogy a téma sokféle érzelmet hív elő, amelyek egy része ráadásul a politikára irányul. Igyekszünk a jelenségek mögé nézni, és ezúttal is szeretettel, a bibliai-keresztény nézőpontból keressük a választ arra, hogy vajon miért vált ennyire fontossá és megosztóvá az ember természetéről szóló vita, és milyen cölöpökhöz érdemes igazodnunk, ha nem akarunk ebben a zavaros ügyben teljesen elveszni.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK