Egy hete sokkban van az ország egyik fele, eufóriában a másik. Én most az előbbihez tartozókhoz szólok, mert az utóbbiakhoz nem tudok hallhatóan beszélni ebben a lélektani helyzetben. Nemcsak most, hanem immár két éve, amikor az áradás elkezdődött. Ez egy állapot, ahhoz hasonló, amit a drog vagy a hipnózis idéz elő. Vagy a szerelem, amely hosszú ideig minden red flaget makacsul figyelmen kívül hagy. Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom. Meg még ki tudja, mit. Engem a „ki tudja, mit” érdekel, ez az, ami az első pillanattól kiélesít és egy mélyebb valósággal való szembenézésre késztet. Ez a valóság a politikán túl van.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
valóság
A valóság hajthatatlan és makacs
Az egyik legnagyobb kulturális különbség, ami elválasztja a szüleink és a gyermekeink generációját, illetve különféle szubkultúrákat átvágva ma is éles határvonalakat húz a civilizációnk egyik és másik fele között, a valósághoz való viszony. Erről Carl R. Trueman A modern én felemelkedése és diadala (Axioma- BKKI, 2024) című könyvében (itt és itt beszélgetünk róla) alapos eszmetörténeti áttekintést ad, expresszív individualizmusként beazonosítva azt a forradalmi változást, amely a valósághoz való megváltozott viszonyt jellemzi. De lehet egyszerűbben is fogalmazni. Doug Wilson amerikai teológus és kulturális elemző például röviden így foglalja össze a szemléletváltást:
Francis Schaeffer: Két tartalom, két valóság
A Tűzfal podcast tizennyolcadik részében Francis A. Schaeffer Two Contents, Two Realities (magyarul: A keresztény élet négy alappillére) című könyvecskéjéről beszélgetünk. A L’Abri-alapító amerikai gondolkodó szerint a keresztény életben ugyanúgy elengedhetetlen az igazság, mint a valóság, és ebből négy követelmény fakad: egészséges tanítás, őszinte válaszok őszinte kérdésekre, igaz lelkiség, az emberi kapcsolatok szépsége. Ezekről a követelményekről beszélgetünk Lacival. Az epizódot az előző részekkel együtt megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is....
A jó fikció célja, hogy fejest ugorjunk a valóságba
Flannery O’Connor amerikai írónő „The Nature and Aim of Fiction” c. esszéjében fogalmazta meg az irodalom paradox természetét: „Mindig nagyon bosszantott, amikor emberek azt sugallták, hogy az írás menekülés a valóság elől. Inkább fejesugrás a valóságba!” Az az aggodalom természetesen jogos, hogy az irodalmat is használhatjuk az életünk megoldatlan problémái elől való menekülésre, hiszen ha épp menekülni akarunk, bármilyen eszközt megragadunk, legyen az szórakozás, alkohol, kábítószer, sorozatok, játék vagy éppen az ábrándozás. Az azonban méltánytalan vád, hogy maga az irodalom a menekülést szolgálná. Persze lehet az irodalomhoz is úgy viszonyulni, mint az alkoholhoz vagy a kábítószerhez, de ez nem szükségszerű. Az ábrázolás nem azonos az ábrándozással, a képzelet nem azonos a képzelgéssel. A fikció inkább a megismerés egyik fontos eszköze.
Sorozat az istenképű emberről
Jakus Ágnes, a parokia.hu újságírója álmodta meg azt a hatrészes cikksorozatot, amiben néhány cikk megírásával én is részt vettem. A miniprojekt célja az volt, hogy az ember istenképűsége fényében beszéljünk a keresztény életről, a kreativitásról, a megszentelődésről, az egyházról, az imádságról és az ember világban betöltött küldetéséről. Örömmel írtam meg a rám bízott cikkeket, mert a témafelvetés szerintem is fontos és kiemelt figyelmet érdemel. A megvalósult kereszténységből ugyanis gyakran hiányzik a szó legszorosabb értelmében vett emberség, ami nélkül pedig nincs egészséges, igaz lelkiség. Ági az első cikket Hamar Danira, a másodikat Földesi Barnabásra, a többit rám bízta. Jó szívvel ajánlom a sorozatot, szerintem érdemes elölről, egészében végigolvasni!

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK